ACNEWS

Hatalmas üvegtábla zuhant az utcára a II. kerülteben

Fotó: Facebook, II. kerület (Budapest)
Fotó: Facebook, II. kerület (Budapest)
Hatalmas üvegtábla zuhant a zebrára Budapest II. kerületében, a Lövőház és a Fény utca sarkán – szerencsére senki nem sérült meg a balesetben. A gyanú szerint a közeli építkezés darujáról szakadhatott le az üveg, az érintett utcákat ideiglenesen lezárták.
Hirdetés
Ad image

Egy hatalmas üvegtábla esett a zebrára a II. kerületben, a Lövőház és a Fény utca sarkán – értesült a Telex. A portál egyik olvasója a helyszínről küldött képeket. Levelében azt írta:

„Csodával határos módon pont nem volt senki a zebrán”

– írta, majd elmondta, hogy szerinte a közeli építkezésen használt daruról szakadt le az üvegdarab. A közelben lévő étterem egyik alkalmazottja már csak a puffanást hallotta, és az utcán szétterülő üveget látta. Azt mondta a Telexnek, hogy a rendőrség már a helyszínen van. A hírek megnyugtatók, hiszen senkit sem kellett kórházba szállítani.

Időközben a II. kerület Facebook-oldalán is megjelent a hír. Ők így kommunikálták le a történteket:
„Lezárás a Fény utcában! Építési balaeset miatt ideiglenesen le kellett zárni a Fény utcát a Retek utca és a Kis Rókus utca között, illetve lezárták a Lövőház utcát is a körút és Fény utca között. Szerencsére nem sérült meg senki, de egyelőre szükség van az utcaszakaszok zárására.  Kérjük, ha tehetik, kerüljenek!”

Az még egyelőre nem derült ki, hogy mi okozta a balesetet.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!