ACNEWS

Magyar betörőt lőttek agyon Salzburgban

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Halálos végkimenetelű betörés Salzburgban: a háztulajdonos lelőtt egy magyar férfit, most gyilkosság gyanúja miatt nyomoznak ellene.
Hirdetés
Ad image

Csütörtökön Salzburg-Gnigl városrészében egy 66 éves férfi rajtakapott két betörőt, és pisztollyal védekezett. Mostanra megerősítették, hogy az egyik meglőtt személy – egy 29 éves magyar férfi – belehalt sérüléseibe a kórházban. Felmerül a kérdés: jogos önvédelemről vagy gyilkosságról van szó? Az ügyészség gyilkosság gyanújával nyomoz.

A férfit az elsősegélynyújtást követően a salzburgi egyetemi klinikára szállították, ahol később életét vesztette. Társát, egy szintén 29 éves magyar nőt a rendőrség őrizetbe vette. Az ügyben a tartományi bűnügyi hivatal folytat nyomozást – írja a krone.at.

Ahogyan azt az ügyészség pénteken megerősítette, jelenleg gyilkosság gyanújával nyomoznak. Ugyanakkor: „Az esetleges jogos önvédelmet jogilag alaposan meg fogjuk vizsgálni” – közölte Elena Haslinger szóvivő. A 66 éves férfit egyelőre nem tartóztatták le, szabadlábon védekezhet. Pénteken ismét kihallgatják a hatóságok. A betörés csütörtökön történt a salzburgi Gnigl városrészben, ahol a háztulajdonos tüzet nyitott a feltételezett betörőpárra. A szomszédok legalább három lövésről számoltak be. Kívülállók vagy harmadik személyek nem voltak veszélyben.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!