Hihetetlenül sokkoló eset történt egy Swiss légitársaság Mumbai és Zürich közötti járatán: a 44 éves utas megerőszakolt egy 15 éves lányt. A napokban végre bíróság elé az indiai üzletembert!
A beszámolók szerint a férfi és a lány, akik korábban nem ismerték egymást, egymás mellett ültek a repülőgépen. A repülés alatt beszélgettek, majd a lány elaludt. Az üzletember ekkor a 15 éves lány nadrágjába nyúlkált.
A férfit Zürichben leszállás után azonnal letartóztatták.
A héten az indiai férfi bíróság elé állt – nemi erőszak vádjával! „A Bülach-i kerületi bíróság a vádlottat nemi erőszak és gyermekkel való szexuális cselekmények miatt a vádhatóság kérésének megfelelően 18 hónapos feltételes szabadságvesztésre ítélte. Ezenkívül a vádlottnak több ezer franknyi eljárási és bírósági költséget kell fizetnie” – közölte a főügyészség. A szabadságvesztés felfüggesztett büntetéssel jár – két év próbaidőre ítélték. Ha ez idő alatt újra bűncselekményt követ el, börtönbe kell vonulnia. Ezen felül öt évre kiutasították Svájcból.
A „Swiss” szóvivője a BILD-nek nyilatkozta: „Az eset tragikus, és nagyon komolyan vesszük. Mindent megteszünk azért, hogy utasaink biztonságban legyenek a fedélzeten. Semmilyen esetben sem toleráljuk az erőszakos cselekményeket, és személyzetünk ebben az esetben mindent megtett az áldozat védelme érdekében.”
Az éjszakai repülés során a személyzetet a lány tájékoztatta az esetről, és azonnal cselekedtek: „Személyzetünk tagjai azonnal gondoskodtak az áldozatról, elválasztották a tettestől, és másik helyre ültették.”