Az Ukrajna elleni orosz háború immár harmadik évébe lépett, és alapjaiban formálja át Európa biztonságpolitikai gondolkodását. Az EU új stratégiát keres, és a hagyományos katonai megoldások mellett egy szokatlan javaslat is előtérbe került. A mocsarak és vizes élőhelyek visszaállítása. Ahol víz áll, ott a tankok megakadnak – ami katonai akadály, az egyben a klímát is védi.
Oberst Markus Reisner, osztrák katonai történész szerint a víz mindig is fontos szerepet játszott a hadtörténetben. A normandiai partraszállás idején a mocsarak lelassították a szövetségeseket, a hollandok pedig 1944-ben tudatosan árasztották el területeiket.
Ma is léteznek ilyen példák: a Pripjaty-mocsarak természetes védelmi vonalat jelentenek Ukrajna északi határán. A háború elején a Kijev melletti Irpin folyó elárasztása és a hidak lerombolása kulcsszerepet játszott az orosz előrenyomulás megállításában.
A kérdés azonban vitákat szül. Vajon a vizes élőhelyek stratégiai célokra történő felhasználása nem jelenti-e a természet „militarizálását”? Nem veszélyes-e, ha az ökoszisztémák értékét a hadászati jelentőségükhöz kötik?
Történelmi előképekből nincs hiány. Napóleont a mocsarak állították meg Oroszországban, a Wehrmacht elkerülte a Pripjaty-vidéket, a hollandok pedig a híres „Hollandse Waterlinie”-t hozták létre, amely ma UNESCO-világörökség. Ausztriában egészen az 1980-as évekig a védelmi tervek része volt az árterek tudatos használata.
A jövőben a NATO keleti határán egy új „vízvonal” alakulhat ki: a finn lápoktól a balti államokon át a Suwałki-folyosóig. Lengyelország milliárdos védelmi programjában már vizsgálja a mocsarak helyreállítását, Finnországban pedig közös projekteket fontolgat a honvédelmi és a környezetvédelmi minisztérium. A tudósok rámutatnak: az egészséges mocsarak hatalmas mennyiségű szén-dioxidot kötnek meg, mérséklik a szárazságot és a tüzeket, élőhelyet biztosítanak ritka fajoknak – és közben megállítják a tankokat.
Csakhogy a valódi helyreállítás hosszú folyamat. Évek, sőt évtizedek kellenek a mocsarak újjászületéséhez, és a rövid távú elárasztás nem helyettesíti a tartós ökológiai megoldásokat. A szakértők hangsúlyozzák: alapos kutatás, gondos tervezés és a helyi közösségek bevonása nélkül a projektek igazságtalanságokhoz és maradandó károkhoz vezethetnek – írja a krone.at.
„Ez természetesen nem helyettesíti a klasszikus hadsereget” – mondja Aveliina Helm észt ökológus. – „De esélyt ad arra, hogy a természet, a klíma és a biztonság összekapcsolódjon – mielőtt ismét kénytelenek leszünk sietve gátakat robbantani.”
Európa választás előtt áll: a mocsarak lehetnek rövid távú háborús fegyverek, de hosszú távon védelmezőink is – a tankok, a tüzek és a felmelegedés ellen.
