A Vén Európa előadója már 27 éve él boldog házasságban a feleségével, Erikával, de nem tagadja, hogy sokszor megfordult a fejében, milyen lenne, ha külön folytatnák az életüket.
Az énekes a Ripost7-nek adott interjút, melyben kendőzetlen őszinteséggel beszélt a házas életéről, annak minden próbatételéről.
„Nem titok, az évek során a mi fejünkben is megfordult olykor, hogy külön talán jobb lenne, de ilyenkor mindig arra jutottunk, hogy ha új életet kezdünk, ugyanezek a problémák visszaköszönnek. Rájöttünk, hogy nem érdemes feladni a kölcsönös kötődést és azt a sok-sok élményt, amit együtt éltünk át” – kezdte a lapnak Varga Miklós, aki szerint kulcsfontosságú, hogy megadják egymásnak a kellő szabadságot.
„Igen, ez nagyon fontos, de ez nem jelent szexuális szabadosságot. Engedni kell, hogy a másik is élhesse az életét, ahogy neki jó és túl kell lendülni azokon a holtpontokon, amik minden kapcsolatban előfordulnak. Súrlódások mindig lesznek, mert két ember nem egyforma, nálunk is néha csörrent egy-egy tányér, de soha nem célzottan! Ahogy idősödünk, persze benőtt a fejünk lágya. Nem éri meg veszekedni. Nem ezzel kapcsolatban, de gyakran eszembe jut anyám mondása: idegeskedni annyi, mint mások hülyesége miatt magunkon bosszút állni” – magyarázta a családi bölcsességet az énekes.



