„Hónapok óta érett ez a kifakadás… nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy halott emberek emlékét gyalázzák sokan reggeltől estig…
Nemrég volt Mindenszentek és halottak napja. Sok fotót láttam temetőkről. Kiváltképpen a katonasírok voltak szomorúak. Tele virágokkal és mécsesekkel, az emlékezés apró jeleivel. A díszes sírok a hiányt mutatják, azoknak a hiányát, akik már nem lehetnek velünk…
Kíváncsi lennék arra, hogy hányan ülnének le egy sír mellé, és kiabálnák a sírnak azokat a mondatokat, amiket egyesek a hozzászólásokban írnak…
Szándékosan nem idézek, mert túlságosan kegyeletsértőnek tartom… Nevetnek vagy megszakértik a halálhír alatt a dolgokat, miközben azért az elhunytért valaki otthon reszketve sír.
Hullagyalázó kommentelőkkel van tele a közösségi média.
Nem gondolnak bele, hogy mit írnak. Ha a kommentszekciókba okádott mocsok a homlokukra lenne tetoválva, kíváncsi lennék, hány ember merné elhagyni az otthonát. Pedig az lehetne az igazi FacebookLive. Fotelek mögül kommentelni tét nélkül – a legkönnyebb. Őszinte részvétet nyilvánítani, főleg, ha ismerőssel történt meg a szerencsétlenség, sokkal nehezebb.
Mélyen nem tisztelt hullagyalázók! Sose legyen veletek senki olyan kegyeletsértő, mint amilyenek ti vagytok. Soha ne rúgjon belétek senki a legnagyobb gyászotokban, mint ahogy ti tapostok bele más emberek lelkébe. Anyák, feleségek, testvérek és gyermekek fájdalmát nevetitek ki minden egyes aljas megnyilvánulásotokkal. Kár, hogy Ti pont nem fogjátok ezeket a sorokat olvasni…”
(A szerző írását a kontextusából nem kiragadva, de mondatok kihagyásával idéztük)
