2025. December 7.   |   Ambrus napja

Hirdetés

Szadista terrorhálózatot buktatott le a rendőrség

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Szadista lelki terrorral keserítette meg a kortársai életét egy 25 éves fiatal, aki különböző erőszakos és szuicid tettekre kényszerítette őket az online térben.

Hirdetés

Holland nyomozók egy világméretű szadista csevegőcsoportokból álló hálózat nyomára bukkantak. A feltételezett vezető, egy 25 éves eindhoveni férfi már júliusban letartóztatásba került – ma először áll bíróság elé, Rotterdamban. Az október 28-i főtárgyalás kezdetének időpontja még nem ismert, azt viszont tudjuk, hogy az ülésen elsősorban az eljárási kérdésekkel foglalkoznak.

A rendőrség már azonosította a feltételezett áldozatokat

A vádlott online csevegőcsoportokban zsarolta a fiatalokat és szélsőséges erőszakos cselekmények elkövetésére késztette őket. Ezek között szerepelt például testvérek szexuális bántalmazása is. A vád szerint az áldozatokat arra is rávették, hogy önmagukat bántalmazzák. Lehetséges, hogy gyilkosságra és öngyilkosságra is rávették őket – írta a Kronen Zeitung.

A vád szerint a férfi az interneten Cxrpse néven jelent meg, ami utalás az angol corpse, vagyis holttest szóra. Az igazságszolgáltatás őt tekinti a szadista terrorhálózatok, a No Lives Matters (Egyetlen élet sem számít) és a 764 csoport vezetőjének – olyan online platformokon ténykedett, mint a Telegram és a Discord.

A rendőrség már több tucat feltételezett áldozatot azonosított és közben egy további gyanúsítottat, egy 22 éves férfit Hoofddorpból, Amszterdam közeléből, letartóztattak.

Mentálisan labilis fiatalokra vadászott a szadista vezető

A holland nyomozó tévémagazin, a Zembla leplezte le az internetes bűnözők működési módszerét és azonosította a feltételezett elkövetőket. A tagok fórumokon keresnek mentálisan labilis fiatalokat, majd zárt csevegőcsoportokba csábítják őket. A nyomozás szerint ott gyakran meztelen képekkel gyakoroltak nyomást a fiatal áldozatokra. Az ügyészség szerint a vádlott online térben használt nevét kellett a testükbe karcolniuk.

Emellett filmezniük kellett az erőszakos cselekményeket, és ezeket a videókat terjesztették a hálózaton. A rendőrség szerint a videók olyan kegyetlenek voltak, hogy még a tapasztalt nyomozók is alig tudták megnézni őket.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés