A több kilométer vastag jégtakaró repedezik, hatalmas jégtáblák szakadnak le róla, és olyan folyamatok indultak el, amelyek az egész bolygóra hatással lehetnek.
Az elmúlt években műholdfelvételek sora dokumentálta, ahogy városnyi, sőt kisebb országnyi jéghegyek válnak le az antarktiszi selfjégekről. Ezek a repedések nem apró törések: több tíz, olykor több száz kilométer hosszú hasadékokról van szó, amelyek mentén a jég egyszerűen leszakad és az óceánba sodródik. Egy-egy ilyen esemény önmagában is rekordokat dönt, de a szakértők szerint az igazán aggasztó az, hogy mindez egyre gyakoribbá válik.
A jelenség hátterében az óceánok melegedése és a légköri változások állnak. A melegebb tengervíz alulról kezdi ki a selfjégeket, míg felülről a hőmérséklet-ingadozás és a csapadékváltozás gyengíti a jég szerkezetét. A repedések így nemcsak kialakulnak, hanem gyorsan terjednek is, mintha a kontinens „széthasadna”.
Ennek a folyamatnak a következményei messze túlmutatnak az Antarktisz határain. A selfjégek eddig természetes gátként működtek: visszatartották a szárazföldi gleccsereket. Amikor ezek a jégtáblák eltűnnek, a gleccserek felgyorsulnak, és hatalmas mennyiségű jég jut az óceánba. Ez közvetlenül hozzájárul a globális tengerszint emelkedéséhez, ami part menti városokat, szigeteket és teljes régiókat sodorhat veszélybe.
A tudósok szerint különösen aggasztó, hogy bizonyos folyamatok visszafordíthatatlanná válhatnak. Ha egy kritikus ponton túl gyengül a jégtakaró, már nem lehet „megállítani” az olvadást és a repedezést – a rendszer saját magát gyorsítja tovább. Ez azt jelenti, hogy a most zajló változások hatásait nem évtizedek, hanem akár évszázadok múlva is érezni fogja az emberiség.
Az Antarktisz tehát már nem egy mozdulatlan, örök jégvilág. A kontinens repedezése látványos és nyugtalanító jele annak, hogy a Föld éghajlati egyensúlya megbillent. Ami ma még távoli, jeges tájnak tűnik, az holnap már nagyon is kézzelfogható következményekkel járhat – a világ minden pontján.
