Jelentősen súlyosbodott az afrikai sertéspestis járványhelyzete Baranya vármegyében. A betegség a nagy vadsűrűség miatt gyors ütemben terjed a vaddisznó-állományban, az elmúlt hat hétben itt regisztrálták a legtöbb esetet. A fertőzések több mint felét elhullott állatokban mutatták ki.
Az országos főállatorvos ezért Baranyában 16, Somogyban 5 vadgazdálkodási egységet fertőzötté nyilvánított. Emellett Baranyában 10, Somogyban pedig 16 egységet magas kockázatú besorolásba soroltak át.
A járvány terjedésének lassítása érdekében kezdeményezték az M60-as és az M6-os autópályák vadátjáróinak, valamint minden olyan tereptárgynak a lezárását, amely lehetővé teszi a vaddisznók mozgását az érintett területek között – írja az agroinform.
Fontos hangsúlyozni, hogy az afrikai sertéspestis emberre nem veszélyes, ugyanakkor rendkívül súlyos gazdasági károkat okozhat. A betegség nem gyógyítható, és vakcina sem áll rendelkezésre. A védekezés kulcsa a megelőzés és a szigorú járványvédelmi fegyelem.
Magyarország házisertés-állománya továbbra is mentes a betegségtől, ám a hatóságok kiemelten kérik az állattartókat: lázas megbetegedés, hirtelen elhullás vagy vérzéses tünetek esetén 24 órán belül értesítsék az állatorvost.



