Egy iraki milíciához köthető férfit azzal gyanúsítanak, hogy merényletet tervezett Ivanka Trump, Donald Trump lánya ellen, amelyet feltehetően a Kászim Szulejmáni iráni tábornok 2020-as halála miatti bosszú motiválhatott. A hatóságok szerint a gyanúsított fenyegető üzeneteket is közzétett, és megszerezte Ivanka Trump floridai otthonának alaprajzát is. Az ügyben több terrorcselekménnyel összefüggésben is eljárás folyik ellene.
A New York Post információi szerint az eset hátterében egy 32 éves iraki férfi, Mohammad al-Saadi áll, aki a Kataib Hezbollah milíciához köthető. A jelentések szerint a férfi a közösségi médiában is fenyegető üzeneteket tett közzé, többek között azt állítva, hogy „fel kell gyújtani Donald Trump otthonát, ahogy ő felgyújtotta a miénket”, és esküt tett Ivanka Trump megölésére is.
A hatóságok szerint al-Saadi birtokába jutott Ivanka Trump mintegy 24 millió dollár értékű floridai otthonának alaprajza is, ahol a nő férjével, Jared Kushnerrel és gyermekeikkel él.
A férfit jelenleg több terrorcselekmény előkészítésével és tervezésével is összefüggésbe hozzák.



