Ha visszamegyünk 18 évet az időben: ki volt az a Borbély Ádám, aki belépett a Fidelitasba? Mit keresett akkor a politikában?
’88-as születésű vagyok és a közélet iránti érdeklődésem már a középiskolában elkezdődött. Akkoriban baloldali kormányok vezették az országot, és most csípőből három olyan eseményt tudok mondani, ami akkor egyértelművé tette számomra: balra biztosan nem. Ezek közül az első a 2004. december 5-i népszavazás tarthatatlan ’nem’-e. A második az ’56-os forradalom 50. évfordulójának vérbefojtása. Végül maga az őszödi beszéd. Ha mindehhez még azt is hozzáadjuk, hogy a Nagykunságnak azon részéből származik a családom, ahol még most is egyéniben a Fidesz nyert (konok kunok), így a világkép és a szocializáció azt hiszem, érthető. Ez magyarázza azt is, hogy miért ezen a szemüvegen keresztül láttam a politikát hosszú ideig Zuglóban is – és akkoriban nekem nem volt másik szemüvegem.
Életem nagyobbik részét viszont már itt töltöttem. Zuglói vagyok, és ma már határozottan állíthatom, a két hely között óriási a világnézeti különbség. 2007 őszén, amikor egyetemistaként Budapestre kerültem, egy jobbközép közösség munkáját szerettem volna segíteni, Így néhány hónap után a Cinkotai úti Fidesz irodában találtam magam, és kezdetét vette a közelmúltig tartó fejezet. Természetes volt, hogy érdekel a politika, csatlakozom valahová és megpróbálom bedolgozni magam. Ugyanúgy ott voltam egyetemistaként 2010-ben a Vörösmarty téri győzelmi népünnepélyen, mint ahogyan most tömegek ünnepeltek a Batthány téren, át tudtam érezni. Aztán fél évre rá, 21 évesen már esküt is tettem önkormányzati képviselőként – mai fejjel belátom, szinte gyerekként – a zuglói testületben.
Zugló a szívügye
A Fideszből való kilépés kívülről egy hosszú folyamat végének tűnik. Volt egy konkrét nap vagy esemény, amikor eldőlt Önben, hogy nincs visszaút?
Ennek a folyamatnak két önállóan is fajsúlyos oka van. Az egyik tartalmi kérdés: az ún. gyermekvédelmi törvénnyel a Fidesz vezetése a saját hűséges támogatóinak egy részét és azok családjait is elárulta. Meghazudtolva a korábban hangoztatott „minden magyar felelős minden magyarért” elvet. Nemzeti szabadelvűként egyre nehezebb volt párton belül őszintén együtt élni.
Többször nyilvánosan a közösségi oldalamon is jeleztem ezt, de a ’vidéki szavazatokért’ cserébe ez süket fülekre talált. Meggyőződésem szerint 2004. december 5-től mérhető pusztítás volt. Bevallom, ezt a távolodást egy darabig visszatartotta a választókerületi elnöki kinevezésem. Ez azért volt nagy erő, mert előtte helyben sokáig szenvedtük el az ejtőernyősként ide rakott fideszes vezetők rombolását, és végre helyben is megmutathattuk, hogy tudunk és lehet építkezni. Ez az időszak a ’20-as évek elején elvakított. Erre a helyi munkára koncentráltam, aminek végül ’24-re nehezített pályán is meglett az eredménye: tényező lett a zuglói Fidesz.
Az önkormányzati választás után a legnagyobb frakciót adtuk, polgármesterjelöltként pedig 4%-kal maradtam le Hadházy Ákos jelöltje mögött. Ez a helyzet vonzó lehetett sokak számára, mert még az év végéig megtapasztaltuk a nepotizmus egyik újabb visszataszító példáját. A párt vezetése ideejtőernyőzte Deutsch Tamást, akinek a zuglói választókerületi elnökség volt a sokadik titulusa. Mi pedig a játszótér hozzá. Ennyire tartotta Orbán Viktor az elmúlt 18 év munkáját és úgy általában Zuglót – ez végérvényesen kiábrándított ebből a valóban igazságtalan és torz rendszerből. Ebbéli meggyőződésemet mindenki ismerhette, akivel 3 mondatnál többet beszéltem a választás előtt. Nincs semmilyen közösség, csak Orbán van.
„Sokkhatás volt a hátrahúzásom és Deutsch Tamás beültetése a készbe”
Van olyan döntés, amit azért nem kritizált korábban nyilvánosan, mert még a párt tagja volt?
Ha valaki ismeri a politikai előéletemet, az tudhatja, hogy már az első ciklus végén azért kerültem konfliktusba Papcsák Ferenccel, mert nem voltam hajlandó vakon követni mindenben. 2014-ben meg is vétózták az akkori újraindulásomat.
Nem adtam fel, mindig dolgoztam tovább. Az a típus vagyok, aki kiáll az igazáért és a társaiért, és ezt a vezetők nem mindig szeretik, különösen a Fideszben. Ugyanígy szóvá tettem később Jelen Tamásnak (ő volt Papcsák Ferenc utódja választókerületi elnökként) – konkrét ügyek ismerete nélkül – hogy megvonom a bizalmamat és hátralépek. Azt érzékelem, hogy kényelmesen hátradől és jól elvan a semmiben. 18 év zuglói fideszezés után senki ne oktasson ki elköteleződésről, hűségről, bátorságról. Biztosan voltak olyan országos döntések, amikor nyilvánosan nem szólaltam meg. Helyben viszont mindig kritikusan reagáltam a számunkra fontos ügyekben. Még az olyan politikailag nehéz témákban is, mint a Bosnyák téri fejlesztés ügye. A közösségi oldalamon egyébként is visszakereshető minden.
Azt mondta, hogy a zuglói Fidesz közössége leépült. Mi volt ennek az első látványos jele?
Ahogyan írtam a zuglói Fideszben – a választókerületi elnökségem idején – volt 4 év a ’20-as évek első felében, amikor az országos trendekkel szemben a helyi közösség magára talált: fiatalos és értelmiségi irányba mozdultunk el. Szívesen csatlakoztak hozzánk tagként és aktivistaként is – újra nagy és látványos közösséggé váltunk. Összehasonlításként mondom: ekkoriban más kerületekben már csak néhány lelkes nyugdíjas ült a foghíjas sorokban, mi pedig sok száz fős rendezvényeket szerveztünk.
Ilyen előzmények mellett sokkhatás volt a hátrahúzásom és Deutsch Tamás beültetése a készbe. Annyira látványosan kilógott a lóláb: egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a machiavellista profi hatalomtechnikai gépezet valójában mi célt szolgál. A helyi közösség leépülése előbb a szellemiség kiüresedésével kezdődött: megemlékezések és kultúrprogramok helyett disznóvágást kaptunk Radics Béla szervezésében a kerületi Fidesz iroda kertjében, olyan meghívott vendégek jelenlétében, mint Jaber és VV Béci. A kampányban alig tudott valaki azonosulni a saját jelölttel és az iránnyal, és közben sorra léptek ki a tagok és egyre több aktivista tűnt el. Együtt éltük meg ezt az időszakot, és különösen ennek tükrében lehetne meglepő, hogy a vak hit még mindig elhomályosítja sok zuglói tisztségviselő szemét, zárójelbe téve saját megélt tapasztalatát.
Különösen érzékeny lettem a hamis dolgok felé, így felszabadító volt ebből kilépni. A vicc kedvéért megjegyzem, bár szomorú: az utolsó ’fideszes’ emlékem az volt, hogy az eredményváró éjszakáján a slusszkulcsomat ellopták, hogy ne tudjak autóval hazamenni. Az ügyben a casco miatt rendőrségi feljelentést kellett tenni, és egy héttel később a VII. kerületi, Klauzál téri irodából került elő az eltulajdonított kulcs. Nomen est omen – tőlem így búcsúzott a Fidesz.
„A Fideszre fokozottan igaz a szektás működés”
Ön most egy különleges helyzetben van: már nem fideszes, de nem is klasszikus ellenzéki politikus. Hol helyezi el magát?
Ugyanaz vagyok, aki voltam: nemzeti szabadelvű, hagyományosan jobbközép beállítottságú. 6 évvel ezelőtt közzétettem egy bejegyzést a Facebook-oldalamon: „modern gondolkozású, nagyvárosi fiatal vagyok, nem szeretném magamra erőltetni a konzervatív öregúr szerepét” – tartom magam hozzá.
Nem értek egyet azzal a Churchillnek tulajdonított mondással, hogy az ember fiatalon lázadó, később pedig konzervatív. Amikor az életben sokat látunk és tapasztalunk, egyre inkább megtanuljuk elfogadni a dolgokat. Pártpolitikai értelemben középen vagyok, érteni vélem mindkét oldalt és elszomorít, hogy a szavakban hangozatott társadalmi megbékélés éppen elletétes irányt vett. Sokkal több gesztusra lenne szükség!
Zuglóiként hangsúlyozza, hogy a kerület közössége fontosabb, mint a párt. Mit jelent ez konkrétan? Miben más egy „függetlenebb” képviselő gondolkodása?
Aki valaha is dolgozott politikai pártban vagy része volt képviselőcsoportnak, az tudja, hogy nem mindig az történik, amit szeretnénk. Sokszor olyan álláspontot kell képviselni, ami a sajátunkhoz nem áll közel, megint más ügyekben viszont egyezik. Rajtunk múlik, hogy meddig tartjuk fenn ezt az állapotot. A Fidesz ebből a szempontból egy olyan közösség, ahol fokozottan igaz a szektás működés: az erős vezető személye megkérdőjelezhetetlen, velünk-ellenünk logika működik, és aki kibeszél, az áruló és ellenség. Ezt hosszú ideig lehet játszani, mire az ember odaér, hogy kiugrik. Nem sikerül mindenkinek!
Amikor felmértem a helyzetem párton belüli tarthatatlanságát, kifejezetten erőt adott az a sok zuglói támogatás, amit kaptam – a legkülönbözőbb helyekről. Emlékezetes, tavaly önkormányzati képviselőként hanuka idején meghívást kaptam a zsinagógába és véletlenszerűen felnyitottam egy zsidó imakönyvet. Az ujjamat egy bekezdésre tettem – egyfajta ’napi igeként’: az idézet lényege az volt, hogy tartózkodjunk a hamisságtól. Egy kedves barátom állt mellettem akkor, és megmutattam neki – összemosolyogtunk, ugyanarra gondoltunk.
Szóval ezek az apróságok azok, amik ebben a kerületben nekem sokat adtak és sokat adnak. Nem tudok úgy elmenni vásárolni a Bosnyákra, hogy közben ne ismerősökkel találkozzak, oda köszönnek sokan, és a legkülönbözőbb hovatartozású emberektől kaptam több száz támogató üzenetet a kilépésem után. Sokat jelent a zuglóiak támogatása. Itt élek, itt élnek a szüleim, a családom más tagjai is – de mi köze lesz Zuglóhoz a sok ejtőernyős politikusnak vagy folyton változó pártoknak?!
„Megvívtam a magam csatáját”
Mi az az egyetlen zuglói ügy, amiről azt mondaná: „ha ezt meg tudom oldani, akkor volt értelme maradnom a politikában”?
A kerület legnagyobb problémája ma a zöldfelület-fenntartás teljes csődje. Borzalmas állapotban vannak a parkjaink, a kerületvezetés részéről magas szintű sumákolás zajlik. Az alapgondolat, hogy olcsóbban oldjuk meg – vélhető túlárazás nélkül – jó volt, de minden ami utána jött: rossz személyi döntések, korrupciógyanús ügyek és közben lepusztult zöld állomány a károkozás minősített esete.
Sajnos ma ott tartunk, hogy a kerület főterének számító Bosnyák téren sem tudjuk a magasított ágyásokat virággal beültetni, de még csak üresen rendben tartani sem. Számomra az igényesség fontos, így a közterületeken a rend is. Ha rajtam múlt volna, nem itt tartanánk – de a felelősség azé, aki a döntéseket hozza. Ebben én csak a 21-ből vagyok egy, így körzetes képviselőként marad a levelek írása, és ezzel az ügyek ’kézi vezérlésű’ megoldása.
Elképzelhető, hogy egyszer újra csatlakozik egy párthoz?
Azt gondolom, hogy az a tudás és helyismeret, amivel Zugló kapcsán rendelkezem, rendkívül értékes. Tisztában vagyok azzal, hogy a Fidesz után nincs egyszerű dolgom. De azt látom, hogy a magyar közélet megújulása is szinte egytől egyig a Fideszből vagy annak holdudvarából érkezik. Márpedig én megvívtam a magam csatáját, és nem csak az elmúlt 1-2 évben. Hogy lesz-e olyan jobbközép, lokálpatrióta szellemiségű, nyitott közösség, amelyikben helye lehet a csalódott fideszeseknek, ez a jövő zenéje.
