Újabb súlyos veszteség érte Janza Kata családját: kilenc évvel azután, hogy tragikus autóbalesetben meghalt Janza Richárd világbajnok kajakozó, most testvére, Janza Benedek is közlekedési baleset áldozata lett.
A család számára különösen megrázó, hogy a két tragédia nemcsak időben áll közel egymáshoz, hanem földrajzilag is. Richárd 2015-ben vesztette életét a Szentendrei úton, amikor egy nagy sebességgel érkező, ittas sofőr hátulról belerohant az autójukba. A 22 éves sportoló és utasa a helyszínen meghalt.
Augusztus 5-én újabb tragédia történt a családban. A III. kerületi Bécsi úton egy autó áttért a szemközti sávba, ahol elütött egy szabályosan közlekedő kerékpárost, majd egy autóbusznak ütközött. A biciklis Janza Benedek volt, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium főosztályvezetője, aki a baleset következtében életét vesztette.
Benedek halála mélyen megrázta kollégáit és ismerőseit. Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter közösségi oldalán fejezte ki részvétét a családnak, hangsúlyozva, hogy a veszteség feldolgozására nincsenek megfelelő szavak, és a minisztérium közössége minden támogatást megad a hozzátartozóknak – írja a Story.
A család ismerősei szerint felfoghatatlan a szülők fájdalma, akik immár mindkét fiukat közlekedési balesetben veszítették el. Többen a közösségi médiában emlékeztek meg Benedekről, felidézve kedvességét, szakmai elhivatottságát és a testvérével közös emlékeket.



