Csuja Imre szerint úgy kell verset mondani, hogy minden néző azt érezze: a sorok csak neki szólnak. Ezt a személyes találkozást ígéri az Imi, mondj egy verset! című önálló estje is, amely október 11-én érkezik a Várkert Bazár YBL6 Művészeti Terébe.
A Jászai-díjas színművész decemberben pedig egy egészen más oldalát mutatja meg: az EgyÉletem című életrajzi stand-up estjén saját életének történeteit, színházi és filmes kulisszatitkait, valamint örömteli és nehéz pillanatait osztja meg a közönséggel.
Mi hívta életre az Imi, mondj egy verset produkciót?
– Onnan indult az egész versmondás-őrületem, hogy a nagyanyám négyéves koromban elkezdett nekem verseket tanítani, és aztán a színészetig meg sem álltam.
Falun laktunk, az első fellépésem a szomszédoknál volt. Akkoriban még összejártak az emberek. Amikor kifogytak a pletykából, a kukoricamorzsolásból, meg a horgolásból, hirtelen csönd lett, és akkor mondta azt a nagyanyám, hogy „Imi mondj egy verset”. Ennél találóbb címet nem tudtam volna adni az estemnek.
A gyerekkorodon túl mi inspirált még versmondásra?
– Egy bábrendező szakos hallgató, Bereczki Csilla kért fel, hogy szerepeljek az előadásában. Egyszer a fejére esett egy vékony könyv: Babits Mihály Jónás könyve. Elolvasta és rám gondolt. Én először azt kérdeztem: mit akarunk mi olyan előadók után, mint Latinovits Zoltán vagy Sinkovits Imre? Aztán erőt vettem magamon, és azt mondtam, ne legyünk már gyávák attól, hogy jártak előttünk nagy elődök! Három hét alatt megtanultam, és már 16 éve mondom ezt a nagyszabású verset.
Később elhagytam a bábot, és József Attila, Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Radnóti Miklós, Petőfi Sándor és Arany János ismert verseivel egészítettem ki a műsort. Így állt össze egy 80 perces önálló est.
Ezek a kedvenc verseid?
– Igen, de nem csak az enyémek. Tapasztalatból mondhatom, hogy a nézők is nagyon szeretik. Ezeken nőttünk fel. Persze kevésbé ismert alkotások is elhangzanak majd.
Szavalni sokféle helyzetben lehet. Ha nehezen tudok elaludni, vagy a gondolataimat le akarom kötni, a versmondás akkor is jó..
– Így van, a versek minden helyzetben jól jöhetnek, sőt gyógyítanak is. A Covid alatt 2020-ban, a költészet napján indította el Mácsai Pali az Örkényben a Vers csak neked! sorozatot, a nézők regisztráltak, megmondták, ki a kedvenc költőjük és a megbeszélt időpontban az egyik színész felhívta őket, és személyesen nekik mondott verset.
Sokszor beszélgettek is utána. Később egy kedves hölgy mesélte, hogy rettenetesen sajnálja, hogy a munkája miatt mindig lekési az estemet. Erre azt mondtam neki, „Nézze, ha van 25 perce, felhívom”. És így is történt, egyedül neki elmondtam telefonon a Jónás könyvét. Hát sírtunk mind a ketten.
A jó orgánumon kívül mitől lesz jó a versmondás? Mi az a plusz, amitől egy vers nemcsak elhangzik, hanem meg is érinti az embert?
– A versmondás nagyon intim dolog. Úgy kell megszólalni, hogy minden néző külön-külön azt érezze, hogy csak neki mondom a verset. Ez nagyon izgalmas kihívás színészként. Szerintem ki vannak éhezve az emberek a lírára, a versekre. Nem véletlen, hogy a 6 évestől a 106 évesig jönnek ezekre az estekre. De a kamaszok is fogékonyak a versre, a Teleki Blanka Gimnáziumba rendszeresen visszatérek, a végzős diákoknak rendhagyó irodalomórán mondom el a Jónás könyvét.
Van olyan versmondó, aki példaképed?
– A főiskolai beszédtanárom, Gáti József, és a nagyanyám.
Kortárs költőket szereted?
– Érdekelnek és szívesen olvasom őket. Kürti László filozófus például jó költő, nagyon jó versei vannak, mutattam már be kötetét. De kedvelem a duneszerdahelyi Hodossy Gyulát is, novemberben lesz az új kötetének a bemutatója, meghívott, hogy mondjak verset a műveiből. Baranya Imre verseit is szavaltam már.
A versek után decemberben már önmagadról mesélsz az EgyÉletemben. Milyen érzés a saját életedet „színpadra tenni”?
– Mindent elmesélek: megosztok személyes emlékeket, szomorúakat és vidámakat, de líra és humor is lesz, színházi- és filmes kulisszatitkokba is beavatom majd a nézőket. Izgalmas és szórakoztató is, azt mondják. Az az igazság, hogy elég öreg vagyok ahhoz, hogy sokat tudjak pofázni magamról. (nevet)
A siker Lévai Balázs producernek köszönhető, nagyon jó dramaturg, nem mellesleg irodalmár, aki nagyon jó irodalmi érzékkel rakta sorba életem legszínesebb történeteit, együtt nevetünk és sírunk a közönséggel.
In medias res vágsz bele a történetbe, vagy az elejétől kezded el mesélni az életedet?
– Tulajdonképpen születésemtől kezdem, és kiderül, hogy jutottam el a színházig. Nem csak kisgyerekként, gimnazistaként is rengeteg verset mondtam. Mivel az osztálytársaim sokkal jobban kosaraztak és fociztak, mint én, nekem ott volt az amatőr színjátszós csapat, oda be is fúrtam magam, mert úgy találtam, hogy abban tudom a leghitelesebben kifejezni magamat.
Másnak ott van a sport, a zene, az ecset, a nyelvtudás, nekem pedig a színpad. 17 éves koromban tudatosult bennem, hogy színész akarok lenni. A szüleim pedagógusnak szántak, aztán megállított a folyosón az orosz tanárom, és azt kérdezte „Csuja, hát maga miért nem megy színésznek?”
Hogyan tudtad meggyőzni a szüleidet?
– Csináltam egy vezércselt, és jelentkeztem a debreceni egyetem magyar-történelem szakára, tudtam, hogy oda a büdös életbe nem fognak fölvenni. Hát igazam lett, nyertem egy évet, elmentem dolgozni egy állami gazdaságba, mint képesítés nélküli üzemi népművelő. Verseket szavaltam, a csapatunk műveltségi vetélkedőt is nyert.
Hajdúnánáson egyedül én hittem abban, hogy ezer jelentkező közül bekerülhetek abba a 40 fős csapatba, akiket felvesznek. Egy év alatt megtanultam 15 monológot, ez a felvételin hatalmas előny volt. 1980-ban elsőre felvettek. Na jó, nehogy már mindent elmondjak az estről. (nevet)
Rengeteg nagysikerű filmben és sorozatban játszottál főszerepet. Van köztük olyan, amely különösen közel áll hozzád?
– Minden szerep, amit eddig valaha játszottam – legyen szó filmről, szinkronról vagy színházról – , a kedvencem! A próbák és a felvételek során mindig úgy álltam hozzájuk, hogy megtaláljam bennük azt, amihez közöm van.
Színház vagy film?
– Hú, ezt ne kérdezd meg, mert egyik jobb, mint a másik! A színház azért jó, mert az egyszeri, és megismételhetetlen. A film pedig szabadságot ad. Ennyi. Sok remek rendezővel dolgoztam együtt, a legnagyobbakkal: Simó Zsuzsával, Gáti Józseffel, Szabó Istvánnal, és Mácsai Palit is kiemelném, de nyilván lehetne még sorolni.
24 évig voltál az Örkény tagja. Milyennek látod most?
– Hogy lehet ilyen szemtelen, hogy ezt megkérdezi? (nevet) Drukkolok nekik! Most megyek vissza megint a Jónás könyvével. Egyébként konfliktusmentesen váltunk el. Nemsokkal azután, hogy nyugdíjba mentem, három színházba is hívtak, de nem azért hagytam ott az Örkényt, hogy elmenjek máshova kalandozni, hanem azért, mert kevesebb stresszre vágytam. És a színház az elég stresszes.
(via)
