A Vas Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki fejre dobta élettársa 3 éves gyermekét. A vádirat szerint a férfi 2025 februárjában, Celldömölkön felszólította élettársa kisgyermekét, hogy köszönje meg a reggelit. Miután a gyermek ezt nem tette meg, a vádlott ideges lett. A gyermek anyja kérte, hogy hagyja békén a kisfiút, mert neki már megköszönte.
A vádlott becsmérlő kijelentésekkel elküldte az anyát, és a hálószobában a kiskorú sértettet megrángatta. A vádlott a kisfiút a bokájánál fogva felemelte, és a földre dobta, nem törődve azzal, hogy emiatt a gyermek akár halálos sérülést is elszenvedhet.
A koppanás hangjára a gyermek édesanyja azonnal a szobába sietett, ám a kisfiú nem reagált. A vádlott ekkor értesítette a mentőket. A bántalmazás következtében a gyermek életveszélyes állapotba került, és akár az életét is veszíthette volna. A tragédiát az időben kiérkező mentők, valamint a kórházi ellátás akadályozta meg.
A főügyészség több bűncselekmény mellett életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a jelenleg is letartóztatásban lévő vádlottal szemben. Az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést és közügyektől eltiltást indítványozott. Az ügyben a Szombathelyi Törvényszék hoz majd döntést.



