Megoldódott a 25 éves svéd férfi rejtélyes esete, aki heteken át a nápolyi repülőtéren tartózkodott, és alig emlékezett a múltjára. Ahogy arról az AcNews is beszámolt, Daniel azt sem tudta, hogyan került Olaszországba, és a vezetéknevét sem tudta felidézni. Okmányok sem voltak nála.
A svéd férfi személyazonossága végül a sajtóban megjelent híreknek köszönhetően tisztázódott: szülei jelentkeztek, miután olvastak a történetéről. Daniel már telefonon is beszélt az édesapjával. Családja augusztusban jelentette be az eltűnését.
Nápoly városa most a svéd konzulátussal és a római nagykövetséggel együttműködve szervezi a férfi hazautazását.
„Továbbra is együtt fogunk működni, a római svéd nagykövetséggel is, hogy a fiatal férfi hamarosan ismét nyugalomra találjon, és újra együtt lehessen a hozzátartozóival” – mondta Pierluigi Petrone svéd tiszteletbeli konzul.
Daniel is örül annak, hogy hamarosan visszatérhet a családjához, még akkor is, ha már nem emlékszik rájuk.
A repülőtér dolgozói élelemmel és ruházattal látták el a férfit, aki az érkezési csarnok székein aludt. Egyikük elmondta, hogy gyűjtést szerettek volna szervezni Daniel hazautazásának támogatására, ám azt sem tudták, hová szeretne visszatérni.
„Azt terveztük, hogy gyűjtést indítunk, hogy segítsünk neki hazautazni, de az volt a probléma, hogy még azt sem értettük, hová szeretne visszamenni” – idézte fel a repülőtér egyik munkatársa.
A férfi csak arra emlékezett, hogy Rómában kirabolták, és azóta sem pénze, sem iratai nem voltak. Azt azonban nem tudta megmagyarázni, hogyan jutott el Nápolyba.



