Rövid időre a frászt hozta Christian Stocker osztrák kancellárra egy kínai robot, amely táncbemutató közben veszélyesen közel került hozzá. A gép váratlan mozdulatával a kancellár felé rúgott, Stocker és Wolfgang Hattmannsdorfer gazdasági miniszter pedig ijedten hátrahőkölt.
Stocker szerdán Sanghajban, kínai látogatása során tekintette meg az Agibot robotgyártó vállalatot. Az osztrák delegáció előtt egy 1,69 méter magas, Luca nevű robot mutatta be képességeit. A táncbemutató közben azonban a gép hirtelen a kancellár irányába lendítette az egyik lábát.
A bemutató után újabb furcsa pillanat következett. Bár Stockert bemutatták neki, a robot láthatóan nem ismerte fel az osztrák kormányfőt.
Hattmannsdorfer gazdasági miniszter megkérdezte Lucától, ajánlaná-e a saját szülővárosát, Linzet egy látogatásra. A robot pozitívan válaszolt: szerinte Linz nyugodtabb, mint Bécs, és kellemes változatosságot kínál. A gépnek azonban még volt egy ötlete. Németül megkérdezte az osztrák vendégeket: „Játsszunk egy kicsit?” Erre végül nem került sor. A robot ehelyett kézfogással búcsúzott a kancellártól.
A Luca nevű robotot a 2023-ban alapított kínai Agibot készítette. A vállalat saját magát a humanoid robotok világpiaci vezetőjének tartja. Közlése szerint 2026 első felében már 8400 robotot szállított le. Ausztria is részesülhet a technológiai fellendülésből: a felső-ausztriai Miba vállalat a tervek szerint alkatrészeket szállíthat a kínai robotokhoz.
Stocker jelenleg többnapos kínai látogatáson vesz részt, amelynek középpontjában a két ország gazdasági együttműködésének erősítése áll. A Lucával való találkozás mindenesetre az út egyik legkülönösebb mozzanata lehet.



