ACNEWS

Lemosták a pólósok Hosszú Katinkát

Fotó: Youtube
Fotó: Youtube
Hirdetés
Ad image

Mentségére szólva, kevesebb moziban mutatták be, mint a pólós aranygenerációiról szóló dokumentumfilmet.

Több mint tizenötezer nézővel nyitott a Kemény Dénes-féle vízilabda-válogatottról szóló, A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Ez közel háromszorosa a tavaly tavaszi Katinka-film nyitóhétvégi nézettségének. Mindkét film kiemelt állami támogatást kapott a Nemzeti Filmintézettől – írja a Forbes a Forum Hungary adatai alapján.

15 323 néző volt kíváncsi a háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabda-válogatottról szóló dokumentumfilmre az április 20-tól 23-ig tartó nyitóhétvégén. Zákonyi S. Tamás két és fél órás filmjét 74 hazai moziban mutatták be, ami a nézőszám adaati alapján a hazai toplista második fokára repítette.

Az üzleti magazin információi alapján A nemzet aranyai kapta a magyar dokumentumfilmek történetének eddigi legtöbb állami támogatását, több mint 770 millió forintot gyártás-előkészítési, filmgyártási és marketingtámogatással együtt. Ez a film teljes költségvetése, koprodukciós partner nem volt. A nyitóhétvégén bonyolított jegyeladás összbevétele 29,9 millió forint volt.

Eddig a tavalyi Katinka című imázsfilm tartotta a csúcsot támogatási összegben 560 millió forinttal. Az úszóról szóló film közel tízezerrel kevesebb nézőt mozgatott meg – mint a A Nemzet aranyai – bár „csak” 52 moziban mutatták be. A Katinkát a nyitóhétvégén 6 228-an nézték meg, ezzel kicsivel több mint 10,5 millió forint bevételt hozott, össznézőszáma pedig 21 651 főig kúszott fel – írja a Forbes.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!