Sokan őrültnek tartják, hogy három lepukkadt házat vásárolt meg nevetségesen kevés pénzért.
Jó üzletnek vélte egy 49 éves nő azt, ha mindössze 3 euróért, azaz 1120 Ft-ért vásárol meg három lepusztult házat, amiket egytől egyig fel kell újítania.
A három ingatlan Olaszország egy elhagyatottabb környékén található, és egymástól körülbelül 10 perces kocsiútra vannak – írja a Mirror.
Rubia Daniels a mediterrán országban, a szicíliai Mussomeliben szeretne letelepedni, ezért vásárolta az ingatlanokat. Az „egy eurós otthon” programot azért indították el 2019-ben ebben a városban, hogy az elhagyatott ingatlanok megvásárlásával újra benépesítsék a környéket.
Mindhárom ingatlan felújítása nagyjából 20 ezer euróba fog kerülni.
A nő azt tervezi, hogy a legnagyobb ingatlant wellness-központtá, a másikat művészeti galériává alakítja át, a legkisebben pedig nyugdíjas éveit tervezi eltölteni élettársával.
„Nagyjából ingyen kapod az ingatlant, persze utána fel kell újítani, ami ingatlanonként nagyjából 20 ezer euró lesz. Kaliforniában éltem ezelőtt, ott egy autót sem kap az ember ennyi pénzért, ezért úgy érzem, nagyon jó döntést hoztam. Az egyik ingatlanom nagyjából elkészült, a másik remélem az év második felére kész lesz. A harmadik még sehol sem tart, az lesz a legnagyobb projektem, ugyanis a tető teljesen beomlott. Ettől függetlenül tudom és hiszem, hogy meseszép lesz majd” – számolt be az ingatlanok helyzetéről a nő.
Rubia alapvetően elégedett volt a kaliforniai életével, hiszen szép házban élt az élettársával. Mégis úgy érezte, hogy változásra van szüksége, no meg egy nagy feladatra, amiben kiélheti az alkotási vágyait.
„Összepakoltam az összes szerszámomat, vettem egy generátort és egy motoros mosógépet, készen álltam az indulásra. A párom azt gondolta, teljesen megőrültem! Utána többször hallottam ezt mástól is, hogy minek kell eldobnom a másik életünket, de bízom benne, hogy végül megértenek majd.”
A legjobb állapotú ingatlan felújításához a nő segítségül hívta a sógorát, akivel pár nap leforgása alatt máris egy lakható otthont varázsoltak.
Rubia úgy tervezi, hogy az összes ingatlanban a lehető legtöbbet megtartanak az eredeti vonásokból, kívül-belül.
Később természetesen a párja is mellé állt, így együtt repültek Kaliforniából Szicíliába a felújítási munkálatok miatt.
„Most már tetszik neki a tervem, és az is, hogy ilyen ambiciózus vagyok” – jelentette ki.