ACNEWS

Szallander színű lett az erdélyi nyúl

Fotó: Zsigmond Rákossy Facebook oldala
Fotó: Zsigmond Rákossy Facebook oldala
Így már négy színben pompázik a székely tapsifüles.
Hirdetés
Ad image

A Csíkpálfalván élő Dr. Rákossy Zsigmond már gyerekkora óta fantaziált arról, hogy milyen jó lenne bizonyos nyúlfajták keresztezésével, létrehozni a legszebbet.

Aztán amikor végre elvégezte asz állatorvosi egyetemet, bele is vágott a nagy projectbe, hogy létrehozhassa a házinyúl egy újfajta színváltozatát.

Így született meg a szallander színű nyúl Székelyföldön, a Csíki-medencében fellelhető parlagi populáció segítségével. Persze nem csak a szépség volt a cél. Zsigmond egy ottani körülményekhez jól alkalmazkodó, életképesebb állatot hozott létre.

„Azt szerettem volna bebizonyítani, hogy nem csak Franciaországban és Németországban lehet az adott vidékről elnevezett juh-, nyúl-, vagy szarvasmarhafajtát létrehozni. Mi is képesek vagyunk erre, ha igazán akarjuk. Sokszor nagyon kishitű a székely ember. Többek között nekik is szerettem volna példát mutatni” – mondta Dr. Rákossy Zsigmond a Fanny magazinnak.

A székely nyúl legfeltűnőbb tulajdonsága különleges, árnyalt rajzolata és színe. Már négy változata van: fekete, havanna, kék és lila. Közepes méretűnek számít, ideálisan 5 és 6,5 kiló között mozog a súlya.

Az állattenyésztő férfi célja, most az, hogy hivatalosan is elfogadják a szallander színt, és részt vegyen az Európa-kiállításon.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!