ACNEWS

Agyonvert egy nyolcéves kislányt a pedofil lelkész

Pixabay
Pixabay
48 év után letartóztattak egy gyilkos lelkészt, aki bevallotta, hogy megölt egy bibliatáborba tartó kislányt.
Hirdetés
Ad image

1975 augusztusában egész Pennsylvaniát megrázta a hír, hogy a 8 éves kislány, Gretchen Harrington nyomtalanul eltűnt. A majd’ öt évtizedes titokról most lehullott a lepel. Ugyanis David Zandstra egykori lelkész bevallotta, hogy agyonverte a gyanútlan gyereket.

A lelkész elmondta, hogy útközben megállt a bibliatáborba tartó kislány mellett, és felvette az autójába. De nem oda vitte, hanem egy félreeső helyre, ahol ráparancsolt, hogy vetkőzzön le. A lányka nemet mondott. David Zandstra ezen annyira felbőszült, hogy halálra verte őt – írta a liner. Ezt követően elautózott a helyi templomba, és úgy tett, mintha mi sem történt volna.

„David Zandstra egy szörnyeteg. Ő minden szülő legrosszabb rémálma” – idézte a New York Post Jack Stollsteimer kerületi ügyész a hétfői sajtótájékoztatón elhangzott szavait. – Megölt egy 8 éves kislányt, akit ismert, és aki bízott benne. Aztán úgy viselkedett, mintha a család barátja lenne, nemcsak a temetés és az azt követő időszak alatt, hanem utána még éveken át.”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!