ACNEWS

Mann-Schőner Gizella: Gyűlölet nélkül éltem

A 92 éves Gitta túlélte Auschwitzot, szembenézett a rettegett Dr. Mengelével és most arra tanítja a fiatalokat, hogy szeressenek, és ne gyűlölködjenek.

Hirdetés
Ad image

A 92 éves Gitta túlélte Auschwitzot, szembenézett a rettegett Dr. Mengelével és most arra tanítja a fiatalokat, hogy szeressenek, és ne gyűlölködjenek.

– Formabontó kiadvány lett a Gitta könyve, amit Shiri Zsuzsával együtt készítettek. Számomra a téma fontossága mellett az ön nézőpontja a legérdekesebb, ugyanis nem igazán mutatták még be a Holokauszt idejét egy szegény, vidéki zsidó lány szemszögéből. Érezhető volt a szülőhelyén, Csengeren bármilyen ellentét a gazdag és szegény zsidók között?

– Nagyon is érezhető volt. A tekintélyünk az majdnem nulla volt a részükről, zsidó zsidóval szemben is igazán lenéző tudott lenni. Nem panaszként mondom, ez volt akkoriban a norma. Tudni kellett, hogy hova tartozunk, a gazdag a gazdaghoz, a szegény a szegényhez.

– Még tinédzser volt, amikor érezhető volt, hogy bajban van a zsidóság, elérte az országot a II. világháború szele, jöttek a zsidótörvények, amik jelentősen korlátozták az életüket. Mit éreztek ebből?

– Az újságok és a plakátok voltak tele ezekkel leginkább. Az ifjúság fejmosást kapott, de nem hittek el mindent. Mi nem éreztük, hogy a keresztények lenéztek volna minket, vagy azt akarták volna, hogy bántsanak minket. Lehet a gazdagabb zsidók jobban érezték ezt a különbséget, hiszen egyre jobban beszűkültek a lehetőségeik.

– A családjával a mátészalkai gettóba kerültek. Sejtették mi vár önökre ezután?

– Nem tudtunk mi semmit, Auschwitzról pláne, Mátészalkán se tudtuk, mi lesz velünk. A gettóban voltak büntetések, éreztük, hogy elkülönítenek minket a világtól, de arra nem számítottunk, ami végül lett. Augusztusban, mikor megérkeztünk a vonattal a koncentrációs táborba és elválasztottak minket egymástól a szeretteimmel, akkor tudtuk, hogy itt nagyon nagy baj lesz. 

– Itt a rettegett orvos, Dr. Mengele volt szó szerint élet és halál ura. Milyen érzés volt vele szemben állni?

– Nem volt alkalmam felmérni, milyen ember lehetett. Ő egy orvos volt, aki eldöntötte, hogy jobbra vagy balra kellett menni. Az egyik út a biztos halálba vezetett. Nekem a sorban gyorsan elmondták a többiek, hogy mondjam azt, hogy 16 éves vagyok, dacára annak, hogy 14 voltam, különben baj lett volna. Csak munkaképes embereket tartott meg, mindenki mást elvittek.

– Mennyi időt töltött a haláltáborban?

– Négy hónapig voltam ott. Nem volt időnk gondolkodni. Az ételbe kaptunk valami olyan orvosságot, szert, ami a menstruációnkat is megállította és a gondolkodást is lelassította… tompák voltunk. Az éhség arra kényszerített, hogy csak arra gondoltunk, hogyan lehet ennivalót szerezni.

Fotó: 21. század kiadó

– Ebben az embertelen világban mennyire tudták egymást segíteni a tábor lakói?

– Barátként ott is megvolt az osztálykülönbség a haláltáboron belül. Ha azt mondtam volna, hogy cipész volt az apám, akkor nem fogadtak volna be abba az ötös sorba, amibe kerültem. Ezek voltak azok a végleges sorok, akik együtt voltak, együtt mozogtak. Hazudtam, de ez kellett a túléléshez. Nagyon rosszul éreztem magam, sokáig kínzott, hogy nem mondtam igazat.

– Talán ez volt a túlélése egyik záloga, ahogy idősebbnek hazudta magát.

– Nem lehet felfogni, amit ott volt, a mai ember erre képtelen, szerencsére. Sokat szenvedtem, miután megtudtam, mi történt a többiekkel, akiket elégettek, elgázosítottak, a barátainkat, a szüleimet. Vegyes érzelemim voltak, mert hiányoztak, de közben bennem volt, hogy nekik nem kellett végigcsinálniuk azokat a szörnyűségeket, amiket nekem.

– Ilyen trauma után talán nem kérdés, miért született meg a Gitta könyve, mégis érdekelne; mit szeretne ezzel a kötettel elmondani az életén kívül?

– Nagyon sokat gondolkodtam rajta, de leginkább azt szeretném, hogy ilyen többet ne legyen! Tanuljunk belőle és őrizzük meg az emberségünket. Legyen vége a gyűlölködésnek és szeretném megtanítani a fiatalokat szeretni és előrehaladni. Remélem, megértik az életem alapján. Ennyi rémség után is gyűlölet nélkül éltem, még a németeket se gyűlöltem, a rendszer áldozatainak tekintettem őket.

Fotó: Harrach Judit

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés