ACNEWS

Megszólalt a kislányait kivégző aszódi baltás gyilkos

fotó: MTI
fotó: MTI
„Soha nem gondoltam volna, hogy én fogom okozni a gyermekeim halálát” – mondta a bíróságon L. Tamás, a gyilkos apa.
Hirdetés
Ad image

A férfi tehetetlennek érezte magát és szégyellte, hogy a felesége elvált tőle. A két közös kislányukat a bíróság az anyjuknál helyezte el, az apjuk kéthetente találkozhatott velük – derült ki a Budapest Környéki Törvényszék tegnapi tárgyalásán.  Ahová maszkos kommandósok kéz- és lábbilincsben vezették be a csontsovány L. Tamást.

Elismerte, hogy bosszút akart állni

„Szerettem volna, hogy a családunk egyben maradjon, nem is akartam elköltözni. Soha nem gondoltam arra, hogy a házasságom felbomlik. Hűséges voltam, templomi esküvőnk is volt – mondta a baltás gyilkos. – Szégyelltem ezt a helyzetet a külvilág felé, hogy szétmentünk, hogy valami nagyon elromlott, amit nem tudtam orvosolni.”

A férfi a bíróság kérdésére elmondta: a gyilkosságokra egyáltalán nem emlékszik, és arra sem, hogy később vonat elé vetette magát. Azt elismerte, hogy a válás és a gyermekek elhelyezése miatt bosszút akart állni, utána magával is végzett volna.

Vásárolt egy baltát, majd tavaly május 20-án a testvérének, egy ügyvédnek, illetve a Gödöllői Járásbíróságnak is levelet írt. Abban elárulta, meg hogy tervét nem tartja helyesnek, azonban az őt ért igazságtalanságok erre kényszerítik – idézte a tárgyaláson elhangzottakat a Blikk. Aznap mindkét kislány az édesapjánál volt. Miután elmentek lefeküdni és elaludtak, a férfi egy szúróeszközzel, illetve egy baltával egymás után álmukban végzett a 16 éves Júliával és a húgával, a 14 esztendős Tímeával. A férfi másnap délelőtt öngyilkosságot kísérelt meg – sikertelenül.

Bocsánatot kért a szakértőktől

„Nagyon rossz érzés, mert olyan szituációkra vetemedtem, ami a lányaim élete ellen irányul. Nagyon sajnálom, amit tettem, elnézést kérek. Soha nem gondoltam volna, hogy én fogom okozni a gyermekeim halálát. Mindig arra törekedtem, hogy jó kedvvel töltsük együtt az időt. A sajnálatos esetre nem tudok észszerű magyarázatot adni. Nem emlékszem a történtekre, azóta sem tudom, hogy történhetett ez. Beszorítva éreztem magam, amiből nem tudtam kikecmeregni – olvasta fel a bíróság az apa vallomását.

A lap szerint ezután sokkoló pillanatok következtek. Az igazságügyi nyom-, orvos- és fizikus szakértő számos fényképet és videót vetített le, amelyen a vérengzés, a kislányok holtteste, valamint a szörnyű sérüléseik látszódtak. Kiderült, Júliát a gyerekszobában, Tímeát pedig a nagyszobában fekve találták meg. Az apa támadása a betakart áldozatai nyakára irányult.

L. Tamás eközben lehajtott fejjel ült, egy pillanatra sem nézett a kivetítőre, a mögötte ülő édesanya, Lipták Zsuzsanna viszont a könnyeivel küszködve szemlélte végig az eseményeket. A férfi az elhangzottak után odafordult a három szakértőhöz, akiktől elnézést kért azért, hogy szembesülniük kellett ezekkel a borzalmakkal. Lipták Zsuzsanna ezután a rövid szünetben szó nélkül elviharzott.

A bíróság a következő tárgyaláson jó eséllyel ítéletet hirdethet.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!