ACNEWS

Stohl Buci: Kicsit visszaveszek a tempóból

Hamarosan ötszörös apuka lesz Stohl András. A színész elárulta, hogyan készül belevágni az apaságba, 55 éves fejjel.

Hirdetés
Ad image

Hamarosan ötszörös apuka lesz Stohl András. A színész elárulta, hogyan készül belevágni az apaságba, 55 éves fejjel.

„Kicsit visszaveszek a tempóból. Nem fogok annyit dolgozni és lényegesen több időt fogok a gyerekkel foglalkozni. Nagyon nehéz egy ilyen típusú embernek családot vállalni, mert mi akkor indulunk el dolgozni, amikor egy normális ember hazaér a munkából. Nincsenek ünnepek, nincsenek hétvégék. Nem egyszerű így, de már a két kisebb gyerekemnél is próbáltam figyelni arra, hogy több időt töltsek otthon és ez most sem lesz majd másképp” – mesélte a színész a Life TV reggeli műsorában, majd elárulta azt is, hogy kicsit azért tartott tőle, hogy felnőtt lányai Luca és Rebeka mit fognak majd szólni a kistesó érkezéséhez.

„Volt bennem egy kis tartás, hogy a felnőtt lányaim mit szólnak majd ehhez, hiszen én már 55 éves vagyok. De nagyon jól fogadták a hírt, mert nagyon szeretik Vicát meg szerintem úgy vannak már az egésszel, hogy nekem már mindegy – mondta viccelődve Stohl András, aki fel van készülve a nagypapaságra is. – Nincs ilyen parám, hogy nagypapa leszek. A Lucáéknál is bármikor jöhet a gyerek, hiszen nemrégiben ment férjhez”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!