Elképzelni sem lehet, mi járt az amerikai pap fejében, amikor drogárusnak állt. Az állami rendőrség közleménye szerint profi díler volt. Lebukásakor kristályos metamfetamint találtak nála szilárd formában, de injekciós tűbe cseppfolyósított formában is. Egy beépített tanú segítségével akció közben ütöttek rajta a parókián. Az AP hírügynökség úgy tudja, a connecticuti Egyesült Metodista Egyház tiszteletesét rögtön letartóztatták. Többek között eladási szándékkal elkövetett kábítószer-birtoklással vádolták meg. Azonban a bíróság 10 ezer dolláros (3,6 millió forint) óvadék ellenében szabadon engedte. Ügyében február 23-án tart tárgyalást a taláros testület – írta a liner.hu.