A gép az indiai Ahmedabadban zuhant le, nem sokkal a felszállás után, és több száz ember életét követelte, köztük utasokét, a személyzet tagjaiét, valamint a kollégiumban tartózkodó orvostanhallgatókét is. Jackson a The Sun brit lapnak mesélt a megdöbbentő véletlenről:
„Ez egy nagyon furcsa véletlen. Sokkoló. Mindenekelőtt hálás vagyok – ez egy csoda.”
A férfi eredetileg a tragikus csütörtöki járatra foglalt jegyet, de befejezetlen munkája miatt végül áttette utazását szombatra – arra, amely már biztonságban célba ért. „Leginkább azért vagyok hálás, hogy akkor hoztam meg azt a döntést” – mondta Owen Jackson.
Különös részlet, hogy Owen a szombati járaton a 11A ülőhelyet kapta, ami megegyezik azzal a hellyel, ahol a tragédiában egyetlen túlélőként utazott Vishwas Kumar Ramesh – erről az esetről mi is beszámoltunk.
„Furcsa véletlen, hogy pont a 11A helyet kaptam. Most ezt tartják a legbiztonságosabb ülésnek”
– kommentálta Owen Jackson, akinek felesége, Phillipa nem tudott férje utazási tervének módosításáról, így percekig bizonytalanságban élt, vajon Jackson a szerencsétlen járaton utazott-e. „Az, amit mi éreztünk, semmi ahhoz képest, amit az áldozatok és családtagjaik valójában éreznek” – tette hozzá Jackson megrendülten.
A katasztrófa egyetlen túlélője, a 40 éves Vishwas Kumar Ramesh csodával határos módon élte túl a balesetet. A férfi elmondta, hogy a zuhanás után magához térve minden lángokban állt körülötte, de sikerült átpréselnie magát egy törött ajtón, így el tudott menekülni a lángoló roncsból. Sérülésekkel kórházba szállították, de életben maradt. A hatóságok továbbra is dolgoznak az áldozatok azonosításán, sok család még mindig várja szeretteik földi maradványainak kiadását – adta hírül az NDTV.
This is 31 year old Owen Jackson from Saffron Walden. He'd been working in India and had been booked to come home on the Air India flight that crashed on Thursday. But work over ran so he changed his flight to Saturday & came home safely. In seat 11A. pic.twitter.com/6MnT6JDsgq
— Gyll King Post Skip Diplomacy (@GyllKing) June 16, 2025