A Manchester City nemhiába a világ legerősebb csapata, csak eddig mindig elcsúszott valamin a BL-siker. Várható volt, hogy szombat este az angolok már a meccs elején nagy nyomást helyeznek az Interre. Az első öt percben előbb Erling Haaland lépett ki, majd Bernardo Silva cselezte magát lövőhelyzetbe, de kevéssel a jobb felső mellé tekert – írta az index.hu.
Az Inter nem omlott össze, sőt, egyre jobban kinyílt, és a 20. percben Marcelo Brozovic lövésével veszélyeztetett is. Az első ziccer Haaland előtt adódott, a 27. percben szenzációsan ugrott ki a leshatárról, de nem tudott ballal ellőni André Onana mellett, majd Kevin De Bruyne lapos löketét is hárította az Inter kapusa.
A második féidőben a sérült Edin Dzeko helyére Romelu Lukaku érkezett, majd Lautaro Martínez lépett ki Akanji hibája után, de elönzőzte, így Ederson védeni tudott. A kontrából Fodent rúgták fel veszélyes helyen, Rúben Dias fejese viszont nem volt pontos.
A 68. percben aztán Rodri megszerezte a vezetést az angoloknak, 12 méterről biztosan lőtt a bal alsó sarokba (1–0). Az Inter azonnal egyenlíthetett volna, de Federico Dimarco fejese épp a kapufán csattant. A 88. percben ismét egyenlíthetett volna az Internazionale, csakhogy Lukaku közeli fejesét Ederson lábbal hárította.
Végül az olasz csapat 1 góllal alulmaradt az angolokkal szemben. Meccs közben az Anadolu török hírügynökség fotósa lencsevégre kapta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, aki Isztambulban a helyszínen nézte a Bajnokok Ligája döntőjét. Az erről készült fotókat IDE KATTINTVA megtekintheti.
Azonban nem csupán az isztambuli finálé volt, ami a magyar kormányfőt Törökországba csalta. A magyar kormányfő részt vett a frissen újraválasztott török elnök, Recep Tayyip Erdogan hivatali beiktatásán is. Az eseményről Orbán Viktor több fotót megosztott a közösségi oldalán, ezeket IDE KATTINTVA nézheti meg.