A holland kormánykoalíció vezető ereje, a liberális Szabad Demokrata Néppárt (VVD) nem fogja kötelezni az önkormányzatokat, hogy menedékkérőket fogadjanak be, ehelyett arra akar összpontosítani, hogy kevesebb migráns érkezzen az országba – írta az NlTimes hírportál hétfőn névtelen forrásokra hivatkozva.
A koalíciós pártoknak még mindig nem sikerült megállapodniuk arról az új törvényről, amelynek célja, hogy minden holland település fogadjon be menedékkérőket. A Mark Rutte miniszterelnök vezette liberális-konzervatív VVD éppen az a párt, amely a források szerint nem hajlandó az egyezségre. A kormánypártok már több hónapja tárgyalnak a törvényről, az önkormányzatok hétfőig adtak határidőt a hágai vezetésnek, hogy szakpolitikát és konkrét terveket dolgozzon ki a menedékkérők elhelyezésre.
Eric Van der Burg menekültügyi államtitkár, VVD-s politikus ötlete volt, hogy az önkormányzatokat kötelezzék a menedékkérők befogadására, de saját pártja blokkolja a megállapodást. Az NlTimes azt írja, hogy a kormánypárt azért nem hajlandó a megállapodásra, mert attól tart, hogy ezt szavazói nem támogatnák. „A VVD szavazói elégedetlenek azzal, hogy a kormány nem hozott intézkedéseket a menedékkérők Hollandián kívül tartására. A pártra azért nehezedik most nyomás, mert két hét múlva kongresszust tart, és a tagok már két előterjesztést is elindítottak holland kormány migrációs politikájával szemben” – írta hírportál.
A holland kormány több hónapja tartó válsághelyzettel néz szembe, ugyanis nem sikerül elengedő férőhelyet biztosítania az országba érkező menekülteknek. A férőhelyhiány miatt élhetetlen körülmények alakultak ki a menekültközpontokban, emiatt korábban egy menekültjogi szervezet be is perelte a holland államot.
Októberben a menekültügyi államtitkár arra kérte az önkormányzatokat, hogy sürgősen biztosítsanak helyet 1700 kísérő nélküli gyermekkorú menedékkérőnek, miután a bíróság kimondta, hogy a holland állam nem tarthat gyerekeket és más kiszolgáltatott csoportokat szükségszállásokon. Ezidáig az önkormányzatoknak mindössze 100 férőhelyet sikerült biztosítaniuk.
A szomszédos Belgiumban ugyancsak már több mint egy éve tart a menekültügyi válság, a férőhelyhiány miatt a menedékkérők a brüsszeli utcákon alszanak. A belga menekültügyi hivatal, a Fedasil munkaerőhiánnyal küzd, ami annak a következménye, hogy a szövetségi kormány korábban a befogadókapacitás csökkentéséről a befogadóközpontok leépítéséről döntött – írta a The BrusselsTimes hírportál hétfőn. Október közepén a szövetségi miniszterek megállapodtak abban, hogy ideiglenesen 150 alkalmazottat más tárcáktól a Fedasilhoz rendelnek, de ez eddig nem jelentett megoldást a menekültügyi hivatal megfelelő működtetéséhez.