ACNEWS

A kormány is az állatvédelem mellé áll – állatvédő alapítványt hoznának létre

A magyar kormány kiemelten fontosnak érzi, hogy javítsanak az állatok jelenlegi helyzetén. Az alapítvány vagyonának biztosításáról is gondoskodnak, a működést pedig 2024-től kezdődően évente támogatják.

Hirdetés
Ad image

A magyar kormány kiemelten fontosnak érzi, hogy javítsanak az állatok jelenlegi helyzetén. Az alapítvány vagyonának biztosításáról is gondoskodnak, a működést pedig 2024-től kezdődően évente támogatják.

Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes előterjesztést nyújtott be az országgyűléshez, amely szerint 2024-től a kormány új állatvédő alapítványt hozna létre „Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány” néven. Az alapítvány célja az állatvédelem fejlesztésével és népszerűsítésével kapcsolatos feladatok ellátása, valamint az állattartás felelősségének tudatosítása lenne.

Az alapítvány vagyonának biztosításáról a kormány gondoskodik, a működést pedig 2024-től kezdődően évente támogatja.

Az alapítvány az alábbi, a törvényben meghatározott feladatokat látná el:

  • az állatvédelemmel kapcsolatos tájékoztató portál működtetése,
  • állatvédelmi szakmai konferenciák koordinálása,
  • állatvédelemmel kapcsolatos országos kommunikációs és érzékenyítő kampányok, illetve állatvédelmi pályázatok lebonyolítása és felügyelete,
  • az állatvédelem fontosságának a tudatosítása és továbbadása a fiatal generációk számára,
  • az állatvédelem népszerűsítését célzó tudományos és oktatási tevékenység ösztönzése, képzési programok kidolgozása és koordinálása,
  • állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek és gazdálkodó szervezetek támogatása, együttműködésük ösztönzése,
  • nemzetközi jó gyakorlatok adaptálási lehetőségeinek feltérképezése a hazai állattartási kultúra fejlesztése érdekében. 

A törvényjavaslatot már benyújtották, viszont még nem jött létre maga az alapítvány, mert annak létrehozásáról Varga Judit igazságügyi miniszternek kell majd gondoskodnia.

Az elhelyezést, valamint a szükséges infrastruktúrát az alapítvány 5 munkatársa esetében az állam ingyenesen biztosítja. Az a törvényjavaslat szövegéből nem derül ki, hogy ezeket a feladatokat miért nem valamelyik tárca látja el, miért kell egy újabb alapítványt létrehozni – írta az rtl.hu.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés