Szenteste napján romok eltakarítását végezte a Mára család és a szomszédai. Harminc év munkája alig fél óra alatt vált semmissé. Ferenczi Ferenc Térvár polgármestere szerint sokan megmozdultak a bajba került család megsegítésére. Előbb a falu, aztán országszerte sok ember gondolta úgy, hogy a Máraiék megérdemlik a támogatást, gyűjtésbe kezdtek számolt be az RTL.
A helyszínen jól látszik, hogy ház lakhatatlanná vált, szinte semmi nem maradt meg, minden az enyészeté lett. A tulajdonos a műhelyben szemléli a pusztítás nyomait. Keserűen jegyezete meg, hogy a szerszámokat évekig gyűjtögette, most minden megsemmisült a tűzben.
„Ahogy az idő engedi, újból felépítjük a házunkat” – tervezgetett a családapa, Mára András. Hozzátette: a barátai is segíteni fognak az építkezésben. Párja, Kuznesz Henrietta elmondta, hogy rengeteg segítséget, sok felajánlást és jó szót is kaptak.