ACNEWS

A Mercedes elismerte: többször is elrontotta Hamilton autóját

Fotó: Mercedes
Fotó: Mercedes
A hétszeres világbajnok versenyautóján Bakuban olyan rossz volt az egyensúly, hogy csak a kormányt rángatva tudta bevenni be a kanyarokat.
Hirdetés
Ad image

Többször is elrontotta a Mercedes csapata Lewis Hamilton versenyautóját a bakui felkészítés közben, ez pedig alaposan megbosszulta magát. A hétszeres világbajnok csak a 7. rajtpozíciót szerezte meg az Azeri Nagydíj időmérő edzésén. Ennek oka, hogy a csapata szerint a motor egyik alkatrésze nem megfelelően volt megépítve. Ezért rossz irányt választottak az autó beállításaival kapcsolatban – írta az f1vilag.hu. Mivel elégedetlenek voltak a 7-ik rajtpozícióval, a Mercedes úgy döntött, kicseréli a V6-os motort a brit autójában. Persze, változtattak a futómű beállításain is. A bokszból rajtoló Hamiltonnak az 51 körös futam végére összejött a pontszerzés, kilencedikként ért célba, de csak azért, mert Sergio Perez és Carlos Sainz az utolsó előtti körben összeütközött.

Tudtuk, hogy szenvedős verseny lesz

A felzárkózás ellenére Hamilton azt mondja,rendkívül frusztráló versenye volt, a pálya derékszögű kanyarjaiban pedig sokat küszködött autójával. „Igazából ez volt a legrosszabb egyensúly, amivel valaha versenyeztem” – mondta Hamilton. „Elöl rengeteg volt a tapadásom, de hátul semmi. Muszáj volt rángatnom a kormányt, hogy megtörjem az első tapadást, és minden kanyaron csúsztatva menjek át. Ez volt a legfurcsább vezetési mód. Tudtam, hogy ma nem fogunk tudni előzni. Ez egy ilyen pálya. Nem tudom, miért volt ennyire rossz a tempónk szombattól kezdve.”

Miután Hamilton Ausztráliában elveszített egy motort, nyilvánvaló volt, hogy az évad későbbi részében be kell majd vetnie egy vadonatújat, ami rajtbüntetést von maga után. Toto Wolff csapatfőnök a bakui verseny után elárulta, miért döntöttek úgy, hogy az Azeri Nagydíjon ejtik meg a cserét. „Úgy döntöttünk, hogy itt cseréljük ki a motort. Tudtuk, hogy ez egy szenvedős verseny lesz, mert nagyon nehéz előzni Bakuban” — mondta az osztrák szakember.

Le kell nyelned a keserű pirulát

„És így is történt. Amint közelebb kerülsz valakihez, túlmelegszenek a gumik, és visszaesel. Két különböző filozófia volt, és hosszasan megvitattuk a dolgot. Itt csak le kell nyelned a keserű pirulát, mert a 7. helyről indulva nem tudtuk, mi történt volna. Vagy megcsináljuk Austinban a cserét. De úgy éreztük, Austin lehetőség, ezért ez volt a döntés. Hogy helyes vagy nem, azt nem tudom. Nehéz döntés volt.”

Wolff elárulta, az austini Amerikai Nagydíjon egy új specifikációjú padlólemezt vetnek majd be, ami segíthet megoldani a gondjaikat. Hogy a Mercedes mennyire pengeélen táncol a teljesítménnyel, azt George Russell vasárnapi szereplése is jól mutatja. A brit pilóta rengeteget szenvedett az első etapban a közepes keverékű gumikkal, a verseny második felében azonban a kemény keverékkel parádés tempóra volt képes, és végül a 3. helyen futott be.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés