Sokan sírtak az örömtől, de néhányan gyanúsnak tartják, hogy Gergőnek ekkora szerencséje volt.
Kedd délután fellélegezhetett az a család, akiknek az autista kisfiuk egy teljes napra eltűnt. A gyermeket a család háza mellett 700 méterrel a búzatáblák között találták meg. A 6 éves Gergő hétfőn délután tűnt el Tolna-Mözs településen. A fáradhatatlan kereséshez a hatóságokon kívül a helyi lakosok is csatlakoztak.
„Elképesztő emberséget tapasztaltunk. Nem volt kérdés, hogy akinek nincs dolga, az önként részt vegyen a keresésben. Én is így tettem, amint bezártam a boltom, azonnal csatlakoztam” – mesélte lapunknak egy mözsi boltos.
Az AcNews megkereste a falu kocsmárosát is, aki közvetlenül ismeri a családot.
„Pokoli volt nekik az az éjszaka, majd a rákövetkező nap mindaddig, amíg meg nem lett a gyerek. Azóta viszont folyamatosan hálálkodnak… szerintem már kezdtek azzal is számolni, hogy sosem kerül elő, vagy ha igen, akkor nem lesz életben. Ez egy csoda!” – mondta.
Volt, aki így fogalmazott lapunknak:
„Hatalmas szerencséje volt a srácnak. Nem is értem, hogy egy szál pulóverben hogyan vészelhette át az éjszakát, hiszen kifejezetten hideg volt. Biztosan kihűlt volna a teste. Rejtélyes ez az egész ügy.”
Egy asszony a gyerekeivel is megosztotta a történteket nevelési célzatból.
„A saját szememmel végignéztem, amikor megtalálták a kisfiút. Nagyon megható pillanat volt, bevallom, én is sírtam. De elmondtam a saját gyerekeimnek, hogy pontosan ezért nem szeretem, ha elkószálnak, és nem tudom, hol vannak! Sosem szeretnék ilyet átélni!” – szögezte le az asszony.