ACNEWS

A nagy visszatérés: Budapesten már működik

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Nyolc év után újra elérhető az Uber taxiszolgáltatás, bár már nem azokkal a feltételekkel, ahogy indult annak idején.
Hirdetés
Ad image

Csütörtökön, azaz a mai naptól elérhetővé vált az Uber szolgáltatása Magyarországon. Egyelőre Budapesten. A cég mobilapplikációjában újra megjelentek a fuvarajánlatok. Az alkalmazás taxis és rolleres fuvarokat ajánl fel a megszokott módon, vagyis a célpont megjelölése után a közelben elérhető járművek és árajánlat feltüntetésével. Az applikációban egy ételrendelős fül is helyet foglalt, bár az még nem üzemel.

Az árajánlat egyelőre a taxik esetében nem a valós, hanem egy promóciós árat mutat. Az ugyanis az Uber újraindulásának februári bejelentésekor már kiderült, hogy Budapesten nem a szolgáltatás korábban nálunk is alkalmazott dinamikus árazása lesz a mérvadó, hanem a BKK fix taxis tarifái – írja a hvg.hu.

Az Uber nyolc év szünet után tér vissza. Akkor a hagyományos taxiscégek nyomására született meg egy olyan szabályozás, amely szerint a fuvarszolgáltatást csak egyenlő feltételek mellett (sárgára festett, a taxisszolgáltatáshoz szükséges felszereléssel ellátott és az egyéb előírásoknak is megfelelő járművel, a fix áron) lehet biztosítani, az Uber akkor ezt nem vállalta.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés