A mai napig alkalmazzák azt a pszichiátriai kezelést, amelynek célja, hogy elektromos viharral keltett epilepsziás nagyrohamot váltsanak ki a páciens agyában. Az elektrosokk-kezelés (ECT) körül azonban folyamatos viták vannak.
Az Egyesült Királyságban például be is akarják tiltani.
Az Independent.co.uk hírportál cikke szerint előfordul, hogy a pácienst nem tájékoztatják a lehetséges mellékhatásokról, sőt, bele sem egyezik a terápia végrehajtásába.
Dr. John Read, a Kelet-Londoni Egyetem professzora és az ECT vezető szakértője által beszerzett statisztikák szerint 2019-ben 1964 páciens kapott Angliában ECT-kezelést, akiknek 67 százaléka nő volt. Az is kiderült, hogy 2019-ben a betegeik mintegy 36 százaléka részesült ECT-kezelésben anélkül, hogy ehhez saját beleegyezését adta volna.
Marsha de Cordova, a nőkért és esélyegyenlőségért felelős korábbi árnyékállamtitkár szerint mélységesen aggasztó, hogy aránytalanul sok nő kap elektrosokkot, és hogy a betegeket nem figyelmeztették megfelelően a mellékhatásokra.
London több kerületének képviselője is felszólalt az ECT alkalmazása ellen. Robin Walker, Worcester konzervatív képviselője biztosítani akarja, hogy a kormány bizonyítékokon alapuló megközelítést alkalmazzon.
„Az ECT-vel kapcsolatban felmerült aggályok miatt szünetet kell elrendelnünk, amíg a bizonyítékokat teljes mértékben felülvizsgálják, és biztosítják, hogy a teljes körű útmutatást megfelelően betartják” – tette hozzá.
Az Independent megkeresett egy nőt, aki korábban gyermekorvosként praktizált, és akinek az élete teljesen tönkrement az elektrosokk-kezeléseknek köszönhetően. A nő pszichiátere azt ígérte, hogy a kezelésektől jobban lesz, és nem lesznek komoly mellékhatásai.
Sajnos éppen az ellenkezője történt.
„A kezelés végére nem tudtam felismerni a rokonaimat vagy barátaimat. Nem tudtam pénzt számolni. Nem tudtam kiszámolni a kettes szorzótáblát. Nem tudtam eligazodni sehol. Egyik percről a másikra nem emlékeztem, hogy mit csináltam.”