A gyönyörű Détár Enikőt, színészként, műsorvezetőként és családanyaként is ismerhetik a rajongók. Éveken keresztül a Találkozások és a Reflektor magazinok arcaként is emlegette a nagyérdemű, majd 2011-ben váratlanul – közös megegyezésre hivatkozva – távozott az RTL Klubtól. A színésznő csak most elárulta el, hogy ez nem volt igaz.
„Fogalmazhatunk úgy is, hogy kirúgtak. Nem haragszom senkire, arra gondolok, hogy ez is megvolt nekem. Másfél éves volt Zsebi, amikor István Danival felváltva szerepeltünk a képernyőn. Nagyon kevés ember kapott annyit az élettől, mint én. Szeretem az életemet! Dolgoztam színházakban és kereskedelmi csatornáknál is. Amire nagyon büszke vagyok: Patrick Dempsey-vel játszhattam együtt filmen, a Bűn és bűnhődésben én voltam Jelizaveta” – magyarázta a művésznő, aki élete másik hatalmas változásáról, a kilenc évvel ezelőtti válásáról is ejtett pár gondolatot.
„Akkoriban nagyon nehéz volt, de a gyerekeink összekötnek minket. És nagyon hamar egymásra találtunk a párommal, Péterrel. Fiatalabb nálam, civil, angoltanár. Jót tett ez a kapcsolat mindkettőnknek, jól megvagyunk. Már nyolc éve” – mondta Enikő a hot! magazinnak.