ACNEWS

A sztrókja utáni életéről beszélt Lang Györgyi

Az énekesnő a sztrókja után már szerencsére jobban van, ám egy percig sem hagyhatják őt egyedül. Barátai mellett zenésztársa, Falusi Mariann jelenti neki az egyik legnagyobb segítséget.

Hirdetés
Ad image

Az énekesnő a sztrókja után már szerencsére jobban van, ám egy percig sem hagyhatják őt egyedül. Barátai mellett zenésztársa, Falusi Mariann jelenti neki az egyik legnagyobb segítséget.

Lang Györgyi 2021 őszén agyérgörcsöt kapott, ami miatt hosszú ideig kórházi kezelésre szorult. Azóta nem is vállalt interjút, ám ezúttal kivételt tett. A Pa-dö-dő énekesnője már jobban van, de egy percre sem maradhat egyedül. Zenésztársa és egyben barátja, Falusi Mariann segíti őt a mindennapokban.

„Teljesen jól vagyok, ennek ellenére folyamatos felügyelet alatt állok, szinte egy percig nem lehetek egyedül. Tudom, szükségem van a segítségre, hisz nem tudom magam ellátni. De hogy még éjjel sem hagynak aludni, no, azt már nem! Jó alvó vagyok, éjfélkor lefekszem, délelőtt tízig meg sem mozdulok, ennek ellenére alig tudom elérni, hogy magamra hagyjanak. Volt idő, hogy Maji – így tudja csak kimondani a barátnője nevét – hetente kétszer is itt aludt nálam, és éjnek közepén azzal riasztott fel: ’Györgyi, Györgyi, jól vagy?’” – árulta el a Best magazinnak Lang Györgyi.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés