Az első elődöntő akusztikus produkciókkal folytatódik A Dal 2021 szombaton

AC News 2021.02.22. AC News

Az első elődöntő akusztikus produkciókkal folytatódik A Dal 2021 szombaton

Az első elődöntővel folytatódik A Dal 2021. Szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő showban tíz produkciót láthatnak a nézők, a dalok ezúttal akusztikus változatban hangzanak el.

  

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT

A négy válogatóból húsz dal jutott a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét - közölte az MTVA Sajtó Osztálya hétfőn az MTI-vel.
Az első elődöntőben Gerendás feat. Dárdai Blanka (dalának címe: Senkié), Szőke Nikoletta (Új esély), Szabó Leslie (Legyen másnak is jó), Katona Petra (Viszlát múlt), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Mudfield (Nincsen szerencsém), Galda Levente (Eredő), a Beneath My Skin (Ébredj!), a Kaukázus (Egyetlen szó), valamint Bari Laci (Féltelek) lép színpadra.
A február 27-i első elődöntőben a tíz dalból négy jut tovább a döntőbe. Három a zsűripontok alapján automatikusan kap helyet az élmezőnyben, egy továbbjutó sorsa ismét az ötödik zsűritag szerepét betöltő közönség kezében lesz, a produkciókat alapdíjas sms-sel lehet támogatni. A szavazás időtartama alatt egy telefonszámról összesen húsz sms küldhető; a legtöbb szavazatot kapó versenydal csatlakozik a döntősökhöz.
Az élő adás után az előadók és a zsűri tagjai is visszatekintenek a showban történtekre az M2 Petőfi TV műsorában, A Dal Kulisszában és számos érdekességgel szolgáltak a produkciókról. A műsorok hatvan napig visszanézhetők a MédiaKlikk oldalán.
A top 40-be jutott valamennyi szerzemény részt vesz az online Akusztik Dalversenyben. A korábbi évekhez hasonlóan a közönség online szavazáson döntheti el, melyik feldolgozás nyerje A Dal 2021 Akusztik fődíját. A versenydalok meghallgathatók a műsor hivatalos online felületén: mediaklikk.hu/adal2021/akusztik, szavazni szintén ezen az oldalon lehet március 10. éjfélig.

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
Gyogyszertár
poggyasz slider 3

További cikkek

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT

Rivalda

Kőművesnek és pizzafutárnak álltak az artisták! – A tartalékait éli fel a cirkusz

Kiss Nóra 2021.03.02.
Mint minden kulturális és szórakoztató létesítmény, úgy a cirkusz is nehéz helyzetbe került a járványhelyzet végett. A bevételek hiánya miatt az állatok ellátását a tart...

VV Vivi: Megműttetem a cicimet, tanulni szeretnék, és édesanyámat támogatom a 36 millióból!

Kiss Nóra 2021.03.01.
Közel négy hónap után véget ért az RTL II-n a ValóVilág powered by Big Brother tizedik évada. A három finalista közül a nézői szavazatoknak köszönhetően Vivi nyerte a 36 milliós fődíjat. A...

Ezt gondolja az idei ValóVilágról Puskás Peti

Pataki József 2021.02.27.
A ValóVilág jubileumi évadának, ma lesz a Fináléja, és kiderül ki nyeri meg a 36 millió forintos fődíjat. A műsorvezető, lapunknak elmondta mit gondol a mostani játékosokról, és hogyan néztek ki...

Huppsz

Élő adásban, zokogva vallott a történtekről Gáspár Evelin

Kiss Nóra 2021.03.02.
Evelin sírva fakadt, amikor a Mokkában mesélt kálváriájáról. A fiatal lány elmesélte, mi történik vele jó ideje, de már az sem érdekli, ha meztelen fotóit látja viszont az interneten....

Emlékezünk: Egy éve nincs köztünk Zana József

AC News 2021.03.02.
Az AcNews tavaly ilyenkor számolt be a hatalmas veszteségről, ugyanis mához pontosan egy éve távozott el a magyar színész.

Németh Kristóf nevében próbálnak bűnözni a neten

AC News 2021.03.02.
A színész hivatalos Facebook-oldalát törte fel valaki, hogy aztán nyereményjátékkal próbáljon pénzt kicsalni a közösségi oldal használóitól.
gdpr lábléc(400x300)
poggyasz jobb 400x300
Video1
b3 jobb(400x300)

AC News

Mutatjuk az 5 legveszélyesebb tévhitet a koronavírus elleni védőoltással kapcsolatban

AC News 2021.03.02.
Amióta felütötte a fejét a járvány, egymásnak ellentmondó információk árasztanak el bennünket, így nehéz kiszűrni, mit tekinthetünk megbízható forrásnak. Most szakemberek ismertetik...

MNB: 150 millió banki tranzakció teljesült azonnal egy év alatt

AC News 2021.03.02.
Egy év alatt, az azonnali fizetési rendszer (AFR) elindulása óta közel 150 millió tranzakció teljesült azonnal 30 ezermilliárd forint értékben - közölte a Magyar Nemzeti Bank az MTI-vel kedden.   

Szlávik: Elképzelhető, hogy szigorítani kell az intézkedéseken

AC News 2021.03.02.
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa elképzelhetőnek tartja, hogy szigorítani kell a koronavírus-járvány elleni védekezésért hozott intézkedéseken, mert a v&iac...
Legnézettebb

    Sziréna

    Felrobbant egy családi ház Mátranovákon

    AC News 2021.03.02.
    Felrobbant és összedőlt egy családi ház kedden Mátranovákon, a balesetben egy ember megsérült - közölte az MTI-vel a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivőj...

    Vádat emeltek a rendőrökre kaszával támadó férfi ellen

    AC News 2021.03.02.
    Vádat emeltek egy férfi ellen, aki még 2020 novemberében kaszával támadt rendőrökre - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője kedden az MTI-vel.    

    Túszul ejtette, majd megölte az egykori lakása felújításán dolgozó munkásokat egy férfi Romániában

    AC News 2021.03.02.
    Túszul ejtette, majd megölte hétfő este az egykori lakása felújításán dolgozó két munkást egy férfi a romániai Onesti-en - közölték a romániai hírforrások.  &...
    bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
    Medytop Hiperiol
    b3 jobb(400x300)
    Video1

    Itthon

    Újabb, csaknem 115 ezer adag Pfizer-BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra

    AC News 2021.03.02.
    Újabb, csaknem 115 ezer adag Pfizer-BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra kedden, így eddig a gyártó által Magyarországra szállított dózisok mennyisége meghaladja a 850 ezret.    

    Menczer: Egész Európa az orosz és a kínai vakcinára vár

    AC News 2021.03.02.
    Egész Európa a kínai és az orosz vakcinára vár, ezekért állnak sorba, miközben Magyarországra már mindkét oltóanyagból érkezett - mondta a Külgazdasági és Külügyminiszt...

    Szijjártó: Magyarország a kölcsönös tisztelet alapján akarja fejleszteni a kapcsolatait Oroszországgal

    AC News 2021.03.02.
    Magyarország álláspontja szilárd: a kölcsönös tisztelet talaján állva, a józan észre alapozva akarja fejleszteni a kapcsolatait Oroszországgal is oly módon, hogy mindkét országnak előnyös legyen ...

    Világ

    Izraelben megnyitnak az iskolák és a vendéglátóhelyek is újra üzemelnek

    AC News 2021.03.02.
    Vasárnaptól ismét tanítanak a tanintézmények összes évfolyamán, és a vendéglátósok is fellélegezhetnek Izraelben.

    Putyin: Az orosz vakcinák hatékonyak az új mutációkkal szemben

    Kiss Nóra 2021.03.02.
    Tesztelések bizonyítják, hogy az orosz vakcinák hatékonyak az új koronavírus új mutációival szemben is – írja az MTI.

    Kellenek a nézők a tokiói olimpiára

    AC News 2021.03.01.
    Hasimoto Szeiko, a tokiói olimpia szervezőbizottságának vezetője amellett érvelt, hogy legyen közönség a nyári ötkarikás játékok versenyein.
    CBA
    HUBA
    b3 jobb(400x300)
    spaverin jobb(400x300)

    Profil

    Dr. Tóth Frank: Fel kell vértezni az immunrendszerünket

    Pataki József 2021.02.28.
    Lapunk ezúttal a kétszeres Európa-bajnok , világbajnoki ezüst- és bronzérmes és olimpiai 4. helyezett keletnémet születésű magyar vízilabdázóval beszélgetett, aki jelenleg gyógyszer&eacu...

    Krizbai Teca: Szeretném bebizonyítani, hogy vakként is lehet valaki jó pszichológus

    Kiss Nóra 2021.02.20.
    Krizbai Tecát 2011-ben, a Csillag Születik versenyzőjeként zárta szívébe az ország, ahol egészen a döntőig jutott. A látássérült énekes azóta 25 éves felnőtt nő lett, nemrég megh&aacu...

    Jogászként doktorált, de tévés lett dr. Klement Zoltánból – „Mindig érdemes több lábon állni”

    AC News 2021.02.13.
    Dr. Klement Zoltán az elmúlt évek alatt szinte mindenki otthonába beköltözött. A Duna Televízió Kívánságkosár című műsorban 5 évig volt képernyőn, de annak megszűnése után is h...

    Vélemény

    Karácsony a bicikliseknek, káosz az autósoknak

    Pataki József 2020.05.13.
    Soha ennyi anyázás nem hangzott még el a fővárosi Nagykörúton egy szép, ám rosszul kivitelezett gondolat miatt. Kialakították ugyanis a biciklisávot és ahogy ígérték: csak egy sávot haszn&a...

    Mindenki lehet öntörvényű, DE…

    AC News 2019.10.18.
    Kozári Ágnes valószínűleg bele sem gondolt abba, mennyire kellemetlen helyzetbe hozta azokat az embereket, akik a Séfek Séfe műsoron dolgoznak. Kozi a sajtónak tartott interjúnapon a fotósok előtt letolta a nadrágját, mu...

    VÉLEMÉNY – Baukó Évának még bele kell rázódnia

    AC News 2018.11.08.
    Elindult a Való Világ 9 Powered by Big Brother. Baukó Éva újra szerepet kapott, hiszen a BeleValóVilág egyik műsorvezetője, immáron másodszor. Úgy tűnik, hogy a két időszak között eltelt idő alatt pedig sokat...
    php slider
    spaverin jobb(400x300)
    HUBA
    Medytop Hiperiol

    Amiről beszélnek

    Döbbenetes vallomás! - Istenes Bence: Sokszor azt éreztük, hogy ennek most tényleg vége

    AC News 2021.03.02.
    Friderikusz műsorában kendőzetlenül beszélt a sztárpár kapcsolatukról: idegösszeroppanások, megcsalások, gyerekkorból származó lelki sebek.

    Ma lenne 70 éves Balázs Fecó - Bűntudat gyötri barátait

    Kiss Nóra 2021.03.02.
    Ma lenne 70 éves Balázs Fecó, aki november 26-án, koronavírusban hunyt el. Barátait és zenésztársait a mai napig gyötri a bűntudat, amiért nem tudták a zenészt meggyőzni arról, hogy a járvá...

    Megkapta az oltást Soltész Rezső – „Mérhetetlenül örülök”

    Kiss Nóra 2021.03.02.
    Soltész Rezső szívproblémái, majd a korlátozások miatt másfél éve nem koncertezett már. Az énekes most azonban megkapta az oltást, és reménykedik benne, hogy hamarosan újra színpadra &aac...