Fizetésemelést kapnak a védőnők

Dózsa Gabriella 2019.08.09. AC News

Fizetésemelést kapnak a védőnők

Régi kérés teljesült azzal, hogy júliustól az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá kerültek, az intézkedés jelentős béremelést hoz a védőnők számukra - közölte a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke.

 

 

cba bejegyzeseknél(200x300)

Csordás Ágnes Katalin kiemelte: az intézkedés nyomán immár bruttó 256 ezer forint egy felsőfokú végzettségű kezdő védőnő alapilletménye, egy nyugdíj előtt álló kollégájuk esetében pedig 400 ezer forint ez az összeg. A védőnők régi sérelme, hogy rájuk nem terjesztették ki a 2013-ban jóváhagyott bértáblát, így jóval alacsonyabb volt a fizetésük, mint az ágazat többi dolgozójának. Ugyanakkor a mostani intézkedés az alapellátásban dolgozó védőnők számára egy 2022-ig tartó béremelési folyamat kezdete, hiszen már ők is részesei az erről szóló megállapodásnak.

(MTI)

További cikkek

b3 bejegyzeseknél(200x300)
cba bejegyzeseknél(200x300)
hbs(400x300)