Magyarországon több mint 300 ezer tonna élelmiszert pazarolnak el az emberek évente

AC News 2020.10.16. AC News

Magyarországon több mint 300 ezer tonna élelmiszert pazarolnak el az emberek évente

Fotó: Nébih

Magyarországon az emberek évente több mint 300 ezer tonna élelmiszert pazarolnak el, a veszteség pénzben kifejezett értéke meghaladja a 170 milliárd forintot, ami egy-egy emberre vetítve 18 000 forint; az élelmiszerpazarlás környezetvédelmi, gazdasági és erkölcsi probléma is - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.

    

bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT

A közlemény szerint az ENSZ 1979-ban magyar javaslatra nyilvánította október 16-át az élelmezés világnapjává, az idén 41. alkalommal megtartott esemény célja, hogy felhívja a figyelmet az éhezés felszámolására, és összefogásra ösztönözzön.
Bár a probléma elsősorban a fejlődő országokat érinti, a fejlett országokban is számos olyan rászoruló él, akinek az élelmezését állami, önkormányzati, egyházi és civil szervezetek látják el. Az élelmiszeriparban és az élelmiszerkereskedelemben képződő feleslegek is e karitatív szervezetek segítségével jutnak el a nélkülözőkhöz.
Ezzel szemben az emberek otthonaiban képződő élelmiszerfelesleg a szemetesben végzi. Az Európai Unió többi országához hasonlóan Magyarországon is ez teszi ki az élelmiszerveszteség legnagyobb hányadát. A Nébih a háztartási élelmiszerpazarlás csökkentése érdekében 2016-ban indította el a Maradék nélkül programját.

További cikkek

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT