Pénzügyi tudatosságra nevel minket a pandémia

2021.01.25. AC News

Pénzügyi tudatosságra nevel minket a pandémia

A lakosság nagy részének szüksége lenne pénzügyi tudatosságának fejlesztésére, ami hatványozottan igaz a koronavírus-járvány okozta krízishelyzet idején. Kővári Erika pénzügyi menedzser szerint a pandémiával elindult egyfajta tanítási folyamat, az emberek többsége elkezdett spórolni, de így sincsenek tisztában vele, hogyan kell ezt a gyakorlatban hatékonyan megvalósítani. A szakértő szerint mindig fontos az 50-30-20-as szabályt szem előtt tartani, a cégeknek pedig áldozniuk a munkavállalók pénzügyi oktatására, mert azzal exponenciálisan nőhet a munkájuk hozzáadott értéke is.

Cba - cikk közötti

Az iskolákban nem tanítják meg az embereket a pénzügyeik rendszerezésére, pedig e nélkül senki nem képes megfelelően bánni a bevételeivel. A hétköznapokban gyakran dobálózunk olyan közgazdasági jelentésű szavakkal, mint az infláció vagy a vásárlóérték, de a társadalom túlnyomó többsége nem érti ezek mögöttes tartalmát. Pedig ahogy a világ változik körülöttünk, úgy alakulnak át a pénzügyi szokások is.

Kővári Erika, az Extrema Hungary Kft. ügyvezetője szerint a koronavírus megjelenése óta minden korábbinál indokoltabbá vált a tudatosság, a tervezés, hiszen mindannyian sebezhetővé váltunk. Sokan kezdtek el spórolni, míg a munkájukat elveszítők körében érezhető az a fajta mentalitás, hogy biztonságot, kiszámíthatóságot szeretnének teremteni maguk körül és próbálnak tartalékot képezni.

 

Az 50-30-20-as szabály

 

A pénzügyi menedzser szerint a pénzügyi tudatosság egyik alapja az úgynevezett 50-30-20-as szabály, ezt kellene összehangolni mindenki fejében.

„Miután megkapjuk a fizetésünket, 20 százalékot kellene eltenni abból váratlan helyzetekre. A mai felhasználói társadalomban ez nem jellemző, mert rengeteg inger éri az embereket, és azonnal megveszik azokat a termékeket, amiket korábban nem tudtak” – magyarázta.

Mint mondta, az állandó kiadások, így a rezsi, a havi díjfizetési kötelezettségek tennék ki iskolapéldai esetben a bevétel 50 százalékát, míg a maradék 30 százalékot arra költhetnénk, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ebből az összegből eljárhatunk színházba, moziba, koncertekre vagy bármilyen szabadidős tevékenységet végezhetünk annak érdekében, hogy felszabadultnak érezzük magunkat.

 

Ingyenes pénzügyi helpdeskre lenne szükség a cégeknél

 

Kővári Erika úgy látja, a cégek bizonyos szinten már a járványt megelőzően elkényelmesedtek, amit főleg a munkabért melletti cafeteria lehetősége okozott. Erre megvolt az állandó keretük, új dolgokat nem akartak behozni, mert ez volt a legkényelmesebb megoldás.

„2018 júliusában az országgyűlés elfogadta, és 2019. januárjában a cafeteria majd megannyi elemét is munkabérként adóztatta meg a kormány, eltörölték a készpénzjuttatásokat, ugyanakkor különböző szolgáltatásokat kedvezőbb adózásúvá lehetett tenni. Ezzel együtt szinte mindenki megtartotta a cafeteriát, mert nem volt vele sok dolga, nem akart plusz energiát fektetni a munkavállalók bérkiegészítésére annak optimálisabb kihasználására” – magyarázta.

A szakértők tapasztalatai szerint 2019 második felében kezdték el egyre többen használni a pszichológiai call centert a munkáltatók részére egyfajta helpdeskként. Ez pedig a mérések szerint telitalálat volt, mert ha valaki segít a munkavállaló mentális egészségét fenntartani, akkor munkája hozzáadott értéke is exponenciálisan megnőhet. Ezen inspiráción elindulva alkítottunk ki pénzügyi helpdesk szolgáltatást, a pénzügyi edukáció mellé.

Az Extrema Hungary Kft. szolgáltatása többek közt stabil iránymutatást vagy tájékoztatást ad a pénzügyi oktatás terén. Kővári Erika szerint nem kell magas szintű tudást átadni, de az alkalmazottaknak tisztában kell lennie vele, milyen juttatásokkal élhet, hogyan tudja azt optimálisan felhasználni és hogyan lehetne összespórolni egy hőn áhított álomra.

„Mindenki meglepődik, amikor elmondjuk, hogy egy parkolás áráért akár egy világszínvonalú egészségbiztosítást is meg lehet vásárolni. Ehhez csak teljesen máshogy kellene gondolkodni. Ami a legfontosabb: mindenkinek a saját szintjén kell tervezni, tanácsadásaink során ezt tartjuk szem előtt, és személyre szabottan, nem ráerőltetve a másikra mutatunk utat az ügyfeleknek” – fogalmazott.

 

18 éves kortól fontos az öngondoskodás

 

Az Extrema Hungary Kft. a Budapesti Gazdasági Egyetemen 2018 óta, 13 x 1,5 órás előadássorozatot tart, melyben 13 neves pénzügyi szakembert kértek fel, hogy tartsanak előadást a gyakorlatias pénzügyeink témában, 3 kredites választható tantárgyként. Ennek célja, hogy segítsen, miként alakíthatja ki pénzügyi jövőjét egy egyetemről induló fiatal, ha alkalmazott, vagy éppen vállalkozói jogviszony mellett dönt.

A kurzus annyira népszerű, hogy a hallgatók száma szinte évről évre duplázódik, és bár a járvány miatt ebben a félévben leálltak, hiszen gyakorlatias pénzügyeket nem lehet online oktatni, szeptembertől újra lehet jelentkezni.

„Rengeteg visszaigazolást kaptunk, hogy van létjogosultsága az előadásoknak. A diákok az órákon feltöltődtek, hiszen nem lexikális tudást szerettünk volna átadni, hanem gyakorlatias, de ezzel együtt gazdaságilag megfogalmazott tanácsokat. A diákok megtudhatták, miért van szükség már 18 éves kortól az öngondoskodásra és felnyitottuk a szemüket, hogyan növelhetik a pénzük értékét, ha jó munkahelyet választanak” – értékelt a pénzügyi menedzser.

Kővári Erika végezetül hozzátette, országszerte több gimnáziumban is tartanak pénzügyi napokat illetve heteket. Sőt, Mindennapi pénzügyeink ABC-je címmel könyvet is kiadtak, amit kifejezetten a magyar szokásokra, a magyar emberekre írtak.

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Titok a múltból: előkerült egy fotó Katona Klári első esküvőjéről

AC News 2022.12.02.
Régi, ritkaságszámba menő kép került elő a 22 éves Katona Klári énekesnő első esküvőjéről Galácz Lajossal, a Neoton együttes alapító tagjával.

Összetört a Zámbó család – Gyűlést tartanak Anna néni halála után

AC News 2022.12.01.
Tegnap este jött a hír: elhunyt a Zámbó család legidősebb tagja, a 96 éves Anna néni. Lapunknak sikerült elérni a fiát, Árpyt, aki megtörten nyilatkozott a családi tragédiáról.

Elérzékenyül Haumann Máté, amikor naponta látja magát néhai édesapjával

Pataki József 2022.11.30.
Haumann Péter utolsó filmes munkáját nemrégiben kezdték el vetíteni a tévében. A reklámfilmben fiával, Mátéval szerepel, aki így minden nap láthatja magát édesapjával.

Huppsz

Luxusautót kapott Kulcsár Edina

AC News 2022.12.01.
Az egykori szépségkirálynő nagyon meglepődött, amikor megkapta a piros szalaggal átkötött fehér luxusjárgányt.

Az utolsó üzenet Kárász Róberttől - Mi történhetett?

AC News 2022.12.01.
Egy szomorú fotóval tudatta az ATV egykori műsorvezetője, hogy egy időre elhagyja a közösségi médiát.

Caramel feleségének nagyon sietős volt ünneplőbe öltöztetnie a szívét

AC News 2022.11.30.
Még be sem köszöntött a december, de Caramel felesége már karácsonyi pompába vágta az egész lakást.  
video4 - Kategoriak között
video1a - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között

AC News

Aranyérmes lett a veszprémi cukrászda a gasztronómiai világbajnokságon

AC News 2022.12.02.
A Koko veszprémi cukrászda a brémai muzsikusok című Grimm-mese jellegzetes motívumát ábrázoló alkotása aranyérmes lett a luxemburgi gasztronómiai világbajnokság döntőjében.

Újra Mikulásfutás - vasárnap ellepik a fővárost a rohanó Mikulások

AC News 2022.12.02.
Két év kényszerszünet után vasárnap ismét megrendezik a Mikulásfutást Budapesten.

Az UNESCO szellemi kulturális örökség része lett a lipicai lótenyésztés

AC News 2022.12.02.
A lipicai lótenyésztés hagyománya szellemi kulturális örökség részeként felkerült az UNESCO listájára – jelentette be az Agrárminisztérium.

Sziréna

Négymilliárdos áfacsalás

AC News 2022.12.02.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt egy az Egyesült Államokban elfogott férfi és 43 társa ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy fiktív számlákkal 4,7 milliárd forint forgalmi ...

Részegen autózott a rendőr a pisztolyáért, majd lelőtte magát

AC News 2022.12.02.
Dávid egy liter almapálinkát ivott a legjobb barátjánál a végzetes estén, utána elhajtott a polgári rendőrségre, magához vette a fegyverét, és volt barátnője házánál fejbe ...

Szerelem: A törzsőrmester első látásra beleszeretett az utcán egyedül szaladgáló, fekete fiúba

AC News 2022.12.01.
A törzsőrmester és új szerelme újkeletű, de az összhang már most teljes, és a korkülönbség sem zavaró tényező. 
video1a - Kategoriak között
video3 - Kategoriak között
video5 - Kategoriak között

Itthon

Miniszterelnökség: a földhivatalokban is szünetel az ügyintézés az igazgatási szünet alatt

Pataki József 2022.12.02.
Speciális szabályokat vezetett be a kormány a földhivatalok esetében az igazgatási szünet idejére - közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel.

Nagy István: a háborúra adott minden európai válasz elhibázott

Pataki József 2022.12.02.
Minden európai válasz, amely az orosz-ukrán háborúra érkezik, elhibázott - jelentette ki az agrárminiszter csütörtökön Nyíradonyban.

Bakondi György: egyre súlyosabb a migrációs válság

Pataki József 2022.12.02.
Folytatódik és egyre súlyosabbá válik a 2015 óta tartó migrációs válság - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna csütörtök esti m...

Világ

A bíróság leállította a Donald Trumptól legfoglalt iratok szakértői vizsgálatát

Pataki József 2022.12.02.
Egy szövetségi fellebbezési bíróság csütörtökön leállította a külső szakértő munkáját Donald Trump floridai házában lefoglalt iratok felülvizsgálatára, ami megnyitja...

Nuland: Putyin kudarcot vallott az EBESZ megosztására tett kísérletében

Pataki József 2022.12.02.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kudarcot vallott az Ukrajna legyőzésére, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megosztására vagy tönkretételére tett kísérletében...

Kuleba: fenyegető leveleket is küldtek a levélbombán kívül ukrán külképviseleteknek

Pataki József 2022.12.02.
Két ukrán külképviselet is kapott "nagyon konkrét fenyegetésekkel" levelet ugyanazon a napon, amelyen a bombát tartalmazó csomagot elküldték Ukrajna spanyolországi nagykövetségére - jelentette ki Dm...
video2a - Kategóriák között
Video4a - Kategóriák között
video1a - Kategoriak között

Profil

Dr. Merkely Béla: Nem értik az emberek, miért kell egészségesen élni

Pataki József 2022.11.19.
A héten nyitották meg az ETELE Plázában a Body Worlds kiállítást, ahol feldarabolt emberi testeket, állatokat és a test más anatómiai struktúráit mutatják be plasztináció segíts&eac...

Pancsó Gergely: Gondoskodom róla, hogy póló ne maradjon szárazon

Pataki József 2022.11.05.
Az edző, már gyermekkora óta sportol minden egyes nap, így nem volt kérdés annak idején, hogy milyen irányba fog elmozdulni az élete. Azóta rengeteg versenyen mérettette meg magát, és sikert sikerre halmozott. &Eacu...

500 mangalicát tart Fekete Zsóka, akit a leginspirálóbb gasztronómiai teljesítményéért díjaztak

AC News 2022.10.27.
A 2022-es Femcafé Inspiráló nők gáláján a leginspirálóbb gasztronómiai teljesítmény díjat Fekete Zsóka Mangalicatenyésztő, a Mangalica Farm tulajdonosa kapta. A Hajdúbösz&ou...

Amiről beszélnek

Elhunyt a maffiózók sztárja – Egy kocsiból dobták ki a holttestét

Pataki József 2022.12.02.
Frank Vallelonga Jr., a Zöld könyv – útmutató az élethez című filmből és a Maffiózók című sorozatból ismert színész  rejtélyes körülmények között hunyt el. 60 &eacut...

Elherdálták George Michael milliárdos vagyonát

Pataki József 2022.12.02.
A legendás popikon 97 millió fontos, azaz 47 milliárd Ft-os hagyatékának nyoma veszett.

Dráma:Lánya miatt az intenzív osztályon kezelik a TV2 sztárjának édesanyját

AC News 2022.12.02.
A Jóban Rosszban egykori nővérkéjének édesanyja agyvérzéssel került kórházba. Szorcsik Viki szerint édesanyja az őt ért támadások viselték meg.
Video4a - Kategóriák között
video2a - Kategóriák között
video4 - Kategoriak között
Remiz uzlethaz - felugro