A világhírű brit énekesnő, Adele egy brazil bíró döntése szerint jogosulatlanul dolgozta át egy brazil zeneszerző dalát – tudósított az index.hu. A plágium miatt világszerte elérhetetlenné kell tenni az énekesnő Million Years Ago című slágerét. A bíróság ugyanis meggyőződött arról, hogy a dal Toninho Geraes brazil zeneszerző egyik szerzeményének átirata. Geraes még 1995-ben adta ki Mulheres című dalát, amely aztán Adele 2015-ben kiadott slágerét ihlette. A bíróság döntését követően a brazil zenész ügyvédje is megszólalt. Kijelentette, hogy az ítélet a jövőben biztosan visszatartó erővel bír majd, ha valaki brazil szerzők zeneszámait kívánja jogtalanul felhasználni.
A bírósági döntést követően Adele kiadói kénytelenek fájdalmas lépéseket tenni. A Sony és az Universal, valamint e kiadók brazil leányvállalatai, a Sony Brazil és az Universal Music Brazil is kénytelenek lesznek törölni a kínálatukból Adele Million Years Ago című dalát. Amennyiben nem tesznek eleget a kötelezésnek, úgy súlyos bírsággal sújthatók. A törlésnek ráadásul azonnalinak és globálisnak kell lennie. Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa. Adele-t az elmaradt jogdíjakkal összefüggésben 160 ezer dolláros erkölcsi kártérítésre is kötelezték. Arról nincsenek információk, hogy vajon Adele, vagy kiadói kapcsolatba léptek-e már a brazil zeneszerzővel, vagy ügyvédjével.
Nem ez az első eset, hogy Adele-t plágiumvádakkal szembesítették. Éppen a szóban forgó Million Years Ago kapcsán 2015-ben lépett fel ellene Ahmet Kaya kurd énekes özvegye. A nő úgy vélte, hogy 2000-ben elhunyt férje 1985-ös Acilara Tutunmak című szerzeményéről másolta Adele ezt a slágert. Abban az eljárásban nem született bírói döntés.