Nehéz időszakon megy át Agárdi Szilvi. Egy éve már, hogy teljes mértékben elvesztette látását, barátai pedig teljesen elfordultak az énekesnőtől.
„Rehabilitációra és pszichológushoz járok. Fontos, hogy mentálisan erős legyek. Feltárjuk, milyen ember voltam akkor, amikor még láttam valamit, és hogy most milyen vagyok, mit vetítek ki másokra” – árulta el Szilvi a Borsnak, aki arra is kitért, hogy a médiában nem lehet mindig önmaga, folyamatosan a legjobb formáját kell hoznia, ezt is nehezen tudta kezelni, baráti támogatás nélkül pedig ez a teher csak nehezebb volt.
„Egyedül nem tudtam közlekedni, el kellett kezdenem vakosan élni, mindenhez segítségre volt szükségem, és szépen lemorzsolódtak a barátságok” – folytatta Szilvi.
Az énekesnő családja maximális támogatást nyújt, mindenben segítik Szilvit, aki elmondta, mára egész jól megtanulta a közlekedést, a hallását próbálja most tökéletesre fejleszteni. Hamarosan egy vakvezető kutya is lesz mellette, aki segít majd neki közlekedni. Jelenleg egy kislemezen dolgozik, sőt, fellépései is vannak. Akár azt is el tudja képzelni, hogy egy tévéműsorban szerepeljen.