Két év kihagyás után újra országos turnéra indul március 11-én Magyarország legnagyobb és Európa egyik legismertebb és legszínvonalasabb utazócirkusza, a Magyar Nemzeti Cirkusz. Nagyszerű zenészeik többsége ukrán állampolgár, akik jelenleg nem biztos, hogy részt tudnak majd venni az előadásokon. A cirkuszigazgató elmondta lapunknak, hogy mindent megpróbálnak megtenni azért, hogy velük legyenek társulatuk tagjai.
Idén először nem szerepelnek vadállatok az előadáson, hiszen őket a cirkuszi munkából végleg kivonva a nagykőrösi Richter Safari Parkban helyezték el, ahol szép és hozzájuk méltó környezetben folytathatják életüket, tölthetik megérdemelt pihenésüket. A műsorban továbbra is szerepelnek háziállatok, mint Alex & Romy Jostmann játékos uszkár kiskutyái a gyermekek és felnőttek nagy kedvencei, akik könnyedén és játékosan egy fantasztikus műsorszámot mutatnak be. Ifj. Richter József, Arany Pierrot- és Arany Bohóc-díjas cirkuszigazgató púpos tevéket vezet elő, és legújabb lovas produkcióját is bemutatja.
„Az elmúlt huszonnyolc év alatt a Nemzeti Cirkusz műsorát egyedi zenekarunk kíséri. A nagyszerű zenészek többsége ukrán állampolgár, akik eredetileg a napokban érkeztek volna hozzánk Budapestre, ám az ott kialakult háború miatt sajnos otthon ragadtak. Nagyon aggódunk és szorítunk értük ezekben a percekben is! Kétséges, hogy a premierelőadásunkra megérkeznek a háború miatt, de most az ő egészségük és biztonságuk a legfontosabb számunkra. Együttérzünk velük, és bár távol élünk egymástól és más-más nyelvet beszélünk, a szívünk együtt dobog!” – mondja Ifj. Richter József cirkuszigazgató.
„Hat főről van szó, akik oszlopos tagjai a társulatnak, de egyelőre nem tudtak eljutni Magyarországra. Van olyan zenekari tagunk, aki több mint 13 éve velünk van a feleségével együtt, és ők szinte hazajönnek ide. Jelenleg is kapcsolatban állunk velük, de sajnos nagyon félnek, ruhában alszanak, sok bombariadó van a környékükön. Sajnálom őket, de reméljük, itt lesznek majd velünk hamarosan és akkor tudunk majd nekik segíteni igazán leginkább munkával, szállással” – nyilatkozta az AcNews-nak az igazgató.
A Richter család nevével fémjelzett társulat mára már garancia a minőségi szórakozásra és a magas színvonalú cirkuszi előadásra. Idén ismét ámulatba ejtő akrobata számok, káprázatos produkciók, a levegőben neves artisták szórakoztatják a nagyérdeműt több mint két órán keresztül. Többek között először látható Magyarországon Michael Ferreri, a Monte-Carloi Nemzetközi Cirkuszfesztivál bronz díjasa, híres Guinness rekorder zsonglőr száma.
Közkívánatra újra vakmerő ugrásokat mutatnak be a kolumbiai vendégművészek a Dupla Halálkeréken! A világhírű Gerling Csoport a nyolc méter magasan kifeszített drótkötélen bűvöli el a Nemzeti Cirkusz óriás sátrába érkezőket. Műsorszámukat Budapesten, Kínában, Moszkvában Arany díjjal, Monte-Carlóban Bronz díjjal ismerték el. Biztonsági kötél és védőháló nélkül az életveszélyes hétszemélyes piramist is láthatja a közönség.
Az izgalmakkal teli Duo Rebels szédületes görkorcsolya produkciója is reflektorfénybe kerül, a nevetésről pedig Stevie és Jones Caveagna, Olaszország híres komikusai gondoskodnak.
A március 11-i premiert megelőző napon csütörtökön egy rendhagyó előadásra invitálják a diákokat Tudomány a porondon címmel. A megfigyeléseikből és rácsodálkozásaikból állított össze egy tanórányi anyagot a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium két tanárnője (Sinkó Andrea és Kovacsics Bernadett), és keresett szépirodalmi betéteket az iskola igazgatója (Merklin Ferenc). Az órán a tárgyalt jelenségeket ifj. Richter József által vezetett Magyar Nemzeti Cirkusz művészei és a Rippel fivérek mutatják be. Ez a cirkuszba kihelyezett óra igazi élménypedagógia, hiszen közvetlenül összeköti az élményt a tanulással; szórakozva tanulnak a diákok.