ACNEWS

Ágynak döntötte a vírus a Szakcsi Lakatos Bélát

A Nemzet Művésze koronavírus-fertőzéssel fekszik otthon feleségével, a mihamarabbi gyógyulásban reménykedve.

Hirdetés
Ad image

A Nemzet Művésze koronavírus-fertőzéssel fekszik otthon feleségével, a mihamarabbi gyógyulásban reménykedve.

Négy védőoltás és eddig két átvészelt fertőzést követően ismét elkapta a koronavírus egy újabb variánsát a Kossuth-díjas zeneszerző, Szakcsi Lakatos Béla.

„Alapvetően nem könnyű szerintem megbirkózni ezzel a betegséggel. Nem sokat segít szerintem az állapotomon, hogy komoly hörgőgyulladással is meg kell küzdenem emiatt. Antibiotikumokkal tömöm magam, és reménykedem abban, hogy minél hamarabb felépülök. Feleségem tegnap még egy 37.8-as lázzal küzdött, de szerencsére mára már ő is kicsit jobban van. Szerencsére én megúsztam láz nélkül. Szeretném azt hinni, hogy se perc alatt lábra fogunk állni. Nagyon félelmetesek ezek a vírusok. Beoltottam magam négyszer is ez ellen a korona ellen, de valahogy még mindig el tudom kapni. Nem tudom, hogy lesz, mikor lesz vége ennek az időszaknak, de szeretnék már pontot tenni a koronavírus végére” – mondta a Borsnak a zongoraművész.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés