ACNEWS

Alaptörvényben tiltják be drogozást Magyarországon

Illusztráció / Kép: Pexels
Illusztráció / Kép: Pexels
A kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos, Horváth László bejelentette, hogy az Alaptörvényben fogják betiltani a drogokat Magyarországon.
Hirdetés
Ad image

Az alaptörvényben rögzíteni fogják, hogy Magyarországon tilos a kábítószer előállítása, terjesztése, használata és népszerűsítése. Jelentette be a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a rendőrséggel közös sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten – írja az mti.hu.

Horváth László elmondta, március 1-jétől hajtóvadászat folyik a kábítószer-kereskedők ellen annak érdekében, hogy felszámolják Magyarországon a drogkereskedelmet. Zéró toleranciát tanúsítanak a dílerekkel szemben. Továbbá olyan jogszabályi környezetet kívánnak teremteni, ami a rendőrségi fellépést gyorsabbá, hatékonyabbá és eredményesebbé teszi. A cél a drogkereskedők elrettentése – tette hozzá.

Úgy vélekedett, a kábítószerkereskedő arra építi az életét, hogy másokat megmérgezzen, mások gyerekeit megmérgezze. A rendőri intézkedések eredményessége abban mérhető, hogy minden akció, ami felszámol egy drogbandát, életeket ment. A drogdílerek egyetlen egy dolgot tehetnek, eltűnnek a szereikkel együtt – jelentette ki. Közölte: az akciósorozat nem egy hónapra szól, hanem folyamatos lesz. Ugyanis Magyarország nem akar azon az úton járni, amelyre sok nyugat-európai ország lépett.

Magyarországon nincs helye a kábítószer-liberalizációnak. Annál is inkább, mert felmérések szerint a társadalom, a magyar emberek 92 százaléka támogatja a drogdílerekkel szembeni szigorú fellépést. Ez felhatalmazást és elszántságot ad a drogok elleni harchoz – mondta Horváth László.

Töreki Sándor bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes hangsúlyozta, hogy 2025-ben a rendőrség legfontosabb tevékenységének tekinti a kábítószererek elleni küzdelmet. A drog rombolja a biztonságot és tönkreteszi az emberi közösségeket. Ennek érdekében Delta elnevezéssel akcióprogramot dolgoztak ki. A Készenléti Rendőrség keretei között létrehoztak egy 210 tagú, nyomozókból és akciószolgálatot ellátó rendőrökből álló egységet. Ez a szervezet országosan koordinálja a szakmai munkát. Továbbá a vármegyei rendőr-főkapitányságokon akciócsoportokat alakítanak, illetve eszközfejlesztés lesz, mintavételi eszközöket szereznek be – sorolta.

Az akcióprogram része a megelőzés is. Be kívánják vonni az oktatási intézményeket, az önkormányzatokat, a sajtót, a civil- és szakmai szervezeteket is. A rendőri akciók alkalmával a lehető legnagyobb számban fognak élni a személyi szabadságot korlátozó eszközök alkalmazásával. Természetesen a jogszabályok betartása mellett – mondta el a vezérőrnagy.

Bátyi Péter, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság főosztályvezetője elmondta, hogy az elmúlt időszakban 20 drogterjesztő és 80 fogyasztó ellen indítottak eljárást. Közölte továbbá, hogy 4 kilogrammnyi drogot, 7 millió forintnyi készpénzt és 30 millió forint értékű vagyontárgyat foglaltak le a gyanúsítottaktól.

Az alezredes arról is tájékoztatott, hogy a vármegyei akciócsoport március 3-án összehangolt akció keretében rajtaütött több drogkereskedőn.

Az egyik ismert dílert Zsámbokon kísérelték meg megállítani a rendőrök. A gyanúsítottak autójukkal belehajtottak a rendőrautóba. Amikor pedig a nagy sebesség miatt az útpadkában elakadt a kocsijuk, gyalog menekültek a közeli szántóföldön. A rendőrök elfogták a két embert, majd az egyikük otthonában 4 millió forintot találtak. Ezzel párhuzamosan további nyolc gyanúsítottat fogtak el különböző helyszíneken egy összehangolt, egy időben végrehajtott akció keretében.

A drogterjesztők elleni harcot tovább folytatják – hangsúlyozta Bátyi Péter.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!