A Kémkölykök egykori sztárja, Alexa PenaVega most először szólalt meg azóta, hogy már több éve Hawaiira költözött családjával.
Az immáron 33 éves színésznő 2017-ben lépett vissza a hollywoodi reflektorok vakító fényéből, és manapság a Big Time Rush nevű popformációból ismert férjével, Carlos PenaVegával él visszavonultan Hawaii szigetén. Mindketten gyakorló keresztények, ez hozta őket össze 2012-ben, hiszen egy bibliatanulmányozó csoportban ismerkedtek meg. Miután megszületett közös gyermekük úgy döntöttek, hogy hátra hagyják régi, nyüzsgő életüket és Mauin telepednek le.
A pár hamarosan közös kötetet ad ki “What if Love is the Point? Living for Jesus in a Self-Consumed World” (Mi van, ha a szeretet a lényeg? Jézusért élni egy önmagát felemésztő világban) címmel. Ennek apropóján kereste fel Alexát az amerikai Fox tévécsatorna, aki elárulta, hogy sokszor érezte fojtogatónak a szórakoztatóipar közegét, Los Angelest pedig egyenesen fásultnak nevezte.
“Isten elhívott Hollywoodból, hogy megtanulhassam, hogyan lehetek fantasztikus anya és feleség” – osztotta meg döntése személyes hátterét Alexa.
A beszélgetésből kiderült az is, hogy Carlos abban az időben nagyon küzdött a szakmával:
“Minden meghallgatáson, ahová elment, közte és egy másik srác között dőlt el a verseny, és mindig a másik srác kapta meg a szerepet. Az elutasítás kezdett sok lenni neki, én pedig akkoriban már terhes voltam. Sokáig bizonytalan voltam, nem tudtam, mit kéne tennünk, ezért a hitemhez fordultam segítségért. Adott ponton úgy éreztem, mintha Isten egyenesen azt mondaná: el kell tűnnötök innen, Carlos érdekében.” – mondta Alexa, majd azt is bevallotta, hogy eleinte nem rajongott a költözés ötletéért, sőt, egyenesen úgy érezte, hogy a férje miatt kell meghoznia ezt az áldozatot. Aztán egy nap, ima közben hirtelen rájöttem, hogy nekem is ugyanúgy szükségem van a változásra, mint neki. Ez megdöbbentett, mert addig azt hittem, hogy csak Carlos miatt költözünk, de fel kellett ismernem, hogy csapdába ejtett a szórakoztatóipar világa, a munkám lett az identitásom.” – osztotta meg Alexa, aki elmondása szerint azóta teljes békére és belső nyugalomra talált” – fogalmazott a visszavonult színésznő.
Forrás: Daily Mail