ACNEWS

Alonso jól kiosztotta a vergődő Alpine-t, és Ocont sem kímélte

Fotó: Aston Martin
Fotó: Aston Martin
A világbajnok fájó gyomrost adott egykori Forma-1-es csapatának/Fotó: Aston Martin
Hirdetés
Ad image

Bizonyára jól emlékeznek még a Forma-1-es rajongók, amikor a tavalyi szezon kellős közepén, a nyári szünet előtt Fernando Alonso váratlanul bejelentette, hogy elhagyja a csapatát az Alpine-t, és az Aston Martinhoz szegődik.

A hírre a francia csapatfőnök, Otmar Szaffnauer olyan sokkot kapott, hogy hirtelen azt se tudta, merre van az előre. Hogy mi volt a kétszeres világbajnok döntésének oka, azt korábban már sejteni lehetett.

A verseny közben előforduló gyakori műszaki hibák, a csapattárs Ocon agressziója. De legalább ennyire frusztrálta Alonsot, hogy a csapat vezetői a korára hivatkozva nem akartak vele több évre szóló szerződést kötni, csak a következő szezonra.

A többi ismert: Fernando Alonso valósággal szárnyal az Aston Martinnál, ahol a csapatvezetők nem emlékeztetik őt arra, hogy 41 éves, viszont bíznak a tehetségében, a tudásában.

A Forma-1 kétszeres spanyol világbajnoka pedig hálás érte. Alonso az idei 5 futamból négy alkalommal állhatott a dobogó harmadik fokára, illetve egyszer lecsúszott róla, akkor negyedik lett.

„Lance egy csapattársként gondolkodó sofőr, ahogy Bakuban láttuk. Tavaly pont az ellenkezője történt velem. Mindig én voltam a csapattársam első célpontja, és ez nyilvánvalóan egyáltalán nem szolgál a csapatnak” – nyilatkozta volt csapatáról a formula1news-nak Alonso.

Hogy jó döntés volt-e a váltás? Hogy idén hol tart az Alpine? Elég a bajnoki tabellát megnézni, kiderül, hogy a középmezőny legvégén tanyázó francia csapat a fasorban sincs.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!