ACNEWS

Alvó férfit késeltek halálra egy bakterházban

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 41 éves férfival szemben, aki tavaly decemberben, egy használaton kívüli épületben, ittasan összeveszett ismerősével, majd pár órával később bement annak szobájába, és egy konyhakéssel mellkason szúrta az alvó sértettet.

Hirdetés
Ad image

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 41 éves férfival szemben, aki tavaly decemberben, egy használaton kívüli épületben, ittasan összeveszett ismerősével, majd pár órával később bement annak szobájába, és egy konyhakéssel mellkason szúrta az alvó sértettet.

A vádirat szerint a vádlott az elkövetést megelőző időben, a XVII. kerületben, egy elhagyatott, régi bakterház épületben élt egy nővel. A vádlott és élettársa 2021. december elején ismerkedett meg a sértettel, akit ezután befogadtak magukhoz, így a férfi is beköltözött a romos épület egyik szobájába. A két férfi rendszeresen italozott együtt az épületben. 2021. december 22-én este szóváltás alakult ki közöttük, és mivel a nő tettlegességtől tartott, kihívta a rendőröket. A kiérkező járőrök igazoltatták a férfiakat, megnyugtatták őket, majd – mivel további rendőri intézkedésre okot adó esemény nem történt – távoztak.

Az elkövető a rendőri intézkedés hatására pár órára ugyan lenyugodott, és mindhárman lefeküdtek aludni, éjszaka azonban felkelt, és közölte az élettársával, hogy megöli a sértettet. A nő próbálta megnyugtatni a férfit, és megígérte neki, hogy reggel majd ő megkéri a sértettet, hogy hagyja el az épületet. A férfi ettől sem nyugodott meg, éjfél után magához vett egy nagyméretű konyhakést, majd miután ismét közölte, hogy megöli a másik férfit, átment a sértett szobájába, és a dunyhán keresztül mellkason szúrta az alvó, ezáltal védekezésre képtelen férfit.

A sértett a támadásra felébredt és segítségért kiáltott, a nő pedig értesítette a mentőket és a rendőröket, akik a vádlottat a helyszínen elfogták.  A mentők a sérült férfit kórházba szállították, ő azonban a szúrás következtében elszenvedett sérülések okán, a szakszerű orvosi ellátás ellenére, a kórházba szállítást követően életét vesztette.

A Fővárosi Főügyészség a 41 éves férfit védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja, és a vádiratban fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy a férfi feltételes szabadságra nem bocsátható. (ugyeszseg.hu)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés