Aggódnak Harryért és Meghanért

Pataki József 2019.10.23. Amiről beszélnek

Aggódnak Harryért és Meghanért

A hercegi pár éppen az afrikai útját tölti, mely során egy dokumentumfilmet is forgattak. A filmben viszont olyan mondatok hangzottak el, melyek aggodalomra adtak okot.

cba bejegyzeseknél(200x300)

Az ITV alkotása a ’Harry & Meghan: Egy afrikai utazás’ címet kapta, a hercegi pár olyan dolgokról beszéltek benne, mely miatt a királynő, II. Erzsébet félteni kezdte őket. A sussexi házaspár például arról is nyilatkozott, micsoda nyomás nehezedik rájuk a hírnév következtében, Harry pedig elárulta: valóban van konfliktus közte és Vilmos között - írja a Mirror.

„Harry és Vilmos teljesen külön utakon járnak, és kettejük közül Harry az, aki láthatóan szenved. Olyan, mintha ez a srác, aki édesanyja sírja mögött sétált a temetésen, sosem épült volna fel rendesen, ez pedig egy borzasztó tragédia. Károly megpróbált segíteni fiainak, ám nem járt sikerrel. A családon belül sokan úgy vélik: Diana hercegnő sosem akarta volna, hogy fiai ennyire eltávolodjanak egymástól. Azt hiszem, a királyi család tagjai valóban nagyon rettegnek - árulta el egy bennfentes, aki szerint a pár miatt az egész királyi család aggódik.– Azt mondták nekem, hogy II. Erzsébet királynő és az idősebb családtagok is komolyan aggódnak amiatt, amilyen útra Harry és Meghan lépett. Remélhetőleg a hat hetes pihenésük alatt jobban átgondolják, hogyan cselekednek legközelebb.”

 

További cikkek

cba bejegyzeseknél(200x300)
hbs(400x300)
b3 bejegyzeseknél(200x300)