Ma lenne 85 éves Antal Imre

Soltész Mónika 2020.07.31. Amiről beszélnek

Ma lenne 85 éves Antal Imre

12 évvel ezelőtt elhunyt Antal Imre, a barátja, Jenei József pedig emléktáblát szeretne a legendás tévés emlékére.

bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT

„Fáj, hogy most sem tudok felmenni a sírjához Budára, biztosan el van hanyagolva. Sokat gondolok rá, beszélni is szoktam hozzá, és hallani vélem, mit válaszolna. Tizenkét éve ment el, de lélekben még itt van velem, és szeretnék valamit tenni érte, csak kevésnek érzem magam. Ez a cikk talán segíthet” – mondta a Blikknek a mozgáskorlátozott nyugdíjas, aki mindent elkövet, hogy az emléktábla elkészüljön.

„Arra kérném Budapest hetedik kerületének illetékeseit, segítsenek, hogy Antal Imre emléktáblát kapjon a Damjanich utca 40. címen található ház homlokzatán. Nem kell, hogy nagy legyen. Épp csak akkora, hogy nyoma maradjon” – mesélte Jenei József, majd hozzátette, Imrét mindenki szerette a környéken, ahol élete nagy részét töltötte.

„Számára ez a hely volt a világ közepe. A lelke mélyén vidéki fiú maradt, és ebben a nagypolgári lakásban élte meg a hírnevet és a megbecsülést.”

További cikkek

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT