Tragédiák sorozata érte Deák Bill Gyulát – „Nekem ez az év a pokol”

Soltész Mónika 2020.08.01. Amiről beszélnek

Tragédiák sorozata érte Deák Bill Gyulát – „Nekem ez az év a pokol”

Nem meglepő, hogy Deák Bill Gyula már alig várja, hogy vége legyen ennek az évben. Szörnyű tragédiasorozatok történtek a családjában, a felesége infarktust kapott, meghalt a húga, és a menye is súlyos beteg lett. Sőt már egyre nehezebben bírja a színpad nélkül.

bejegyzeseknél(200x300) Merk IT

A koronavírus-járvány miatt nem állhat színpadra Deák Bill Gyula sem, és rengeteg gondja volt ebben az évben.

„Nekem ez az év a pokol. 2020 borzalmas! A feleségem infarktust kapott, meghalt a húgom, a menyem is súlyos beteg lett, és a vírus még csak ezután jött. Ez az év nekem katasztrofális, és még játszani sem lehet. Kemény. Augusztus 9-én, jövő vasárnap végre játszunk a Barba Negrában, oda várok mindenkit, akit érdekel. Két hete már zenéltünk egy falunapon Apajon, az is ötszáz fős rendezvény volt. Nagyon hiányzott a közönség, a zene, az emberek. Óriási volt újra színpadon állni” – mesélte a Borsnak a zenész, majd hozzátette, korábbi szívinfakrtusa miatt nem sok mindennel tudja elfoglalni magát ebben a melegben.

„Megmondom őszintén, nem is nagyon járok sehová. Itthon vagyok, tornázgatok, megy a légkondi, elvagyunk az asszonnyal. Beteg még, az infarktus mellett COPD-s is, ami légzési nehezítettséggel járó tüdőbetegség. Sokat dohányzott, de már fél éve lerakta. Van oxigénpalackja, de csak ritkán használja. Hiába tombol a nyár, ha itt a vírus. Jót tenne nekünk a tengeri levegő, de ahová szoktunk járni Törökországban, most oda sem mehetünk. Nekünk a tenger a Balaton, de oda sem! Kitalálhatnának már valami vakcinát! Idén ez van. Talán majd jövőre. Reméljük.”

További cikkek

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT